Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
A nyugdíjkorhatár 65 évben való maximalizálása, az olcsó energia biztosítása, illetve a befogadási törvény szigorítása - ezek a Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom legfontosabb célkitűzései.
A külgazdasági és külügyminiszter közbenjárását kérte a Romániában tapasztalható "soviniszta uszítás" megfékezése érdekében szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a kormány csak a határon túli magyar gyerekek iskolakezdését támogatja.
A Demokratikus Koalíció felülvizsgálatot kezdeményez a Kúriánál, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a közelmúltban elutasította a Jobbik devizahitelesek ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezését - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden online sajtótájékoztatón.
A Barátság kőolajvezetéket ért ukrán támadás célja, hogy a Magyarországgal szemben indított politikai, titkosszolgálati, illetve a médián keresztül alkalmazott nyomásgyakorlási módszereiket immár katonai eszközökkel is kiegészítsék.
A Jobbik szerint "árad a bűn vidéken, romokban a közbiztonság". Hol van Pintér Sándor? - tette fel a kérdést az ellenzéki párt alelnöke pénteken sajtótájékoztatón, Szolnokon.
A Tisza Párt egy olyan igazságosabb, átláthatóbb, kiszámíthatóbb pártfinanszírozási rendszerre fog javaslatot tenni, amelyben nagyobb szerepet kaphat a közösségi finanszírozás és a választópolgárok döntése, akár az 1 százalékos adófelajánlás kiterjesztésével.
Statisztikai becslések alapján, az elmúlt 14 év bér- és nyugdíjváltozásait figyelembe véve, körülbelül ötmillió forintot "vett ki a nyugdíjasok zsebéből" a kormány - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfői, online sajtótájékoztatóján.
Elég volt a trükközésből! Az MSZP karácsonyi bónuszt, olcsó rezsit és valódi nyugdíjemelést követel az időseknek - közölte a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerdán az MTI-vel.
Lemondott Tompos Márton, a Momentum elnöke, aki közösségi oldalán jelentette be döntését és azt, hogy Rózsa Andrást, Zugló polgármesterét kérte fel a politikai közösség új elnökének.
Újra országjárásra indul a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, ezt maga Dobrev Klára jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány egyetlen forintot sem szán a gyászoló babaváró hiteles családok megsegítésére.
