Az új olasz parlament alakuló ülésén a szenátus és a képviselőház elnökéről szavaznak

A felső- és alsóház elnökének megválasztásával indul a második világháborútól számított tizenkilencedik törvényhozás munkája csütörtökön Rómában.

Kövér: ma jobb a nemzet helyzete, mint a rendszerváltozás óta bármikor

Tagadhatatlan, mert a tények igazolják, hogy nemzetünk, társadalmunk, családjaink állapota, helyzete, boldogulási esélyei ma jobbak, mint a rendszerváltozás kezdete óta bármikor - jelentette ki Kövér László (Fidesz) hétfőn az Országházban, miután ismét megválasztották az Országgyűlés elnökének.

Az eskütétel után Gyurcsány Ferenc vezetésével kivonult a DK és a Momentum

Az eskütétel után Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének vezetésével kivonultak a DK és a Momentum képviselői az Országgyűlés hétfői alakuló üléséről.

Megállapodás hiányában a házelnök tesz javaslatot a tisztségekre

Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről, így azokra a házelnök tesz majd javaslatot - mondta a szerdai tanácskozást követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak.

Kásler: megalakult a Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központ

A klinikai orvostudományi kutatások összefogása érdekében Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központot (NOKK) hozott létre az Egészségügyi Tudományos Tanács a kormányzat támogatásával - jelentette be Kásler Miklós, a NOKK alakuló ülésén hétfőn, Budapesten.

Megtartotta alakuló ülését az új horvát parlament

Megtartotta alakuló ülését szerdán az új összetételű horvát parlament, amelynek elnökéül a képviselők ismét Gordan Jandrokovicot, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltjét választották meg - közölte a horvát média.

Egyre bizonytalanabb a koszovói kormányalakítás

Egyre bizonytalanabb a koszovói kormányalakítás, a parlament csütörtöki alakuló ülésén ugyanis az októberi előrehozott választást megnyerő Önrendelkezés (Vetevendosje) jelöltjét választották meg házelnöknek.

A Kúriának nincs hatásköre a roma önkormányzat alakuló ülésével kapcsolatban

A Kúria hatáskörének hiányát állapította meg a roma országos önkormányzat alakuló ülésével kapcsolatban, és a roma szervezetek beadványát további intézkedésre visszaküldte a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének - közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel.

Kövér László kiszámíthatóságot ígért

Kiszámíthatóságot ígért Kövér László, az Országgyűlés újraválasztott elnöke kedden a parlament alakuló ülésén.

Elfogadták a bizottsági struktúrát

Az előző ciklussal azonos bizottsági struktúrában folytatja munkáját a parlament, a keddi alakuló ülésen megválasztották a testületek elnökét, alelnökeit és tagjait is.

Szóvivő: a DK intenzív parlamenti munkára készül

A Demokratikus Koalíció a választást továbbra sem tekinti sem szabadnak, sem tisztességesnek, de a párt frakciója ennek ellenére intenzív parlamenti munkára készül - közölte a képviselőcsoport szóvivője kedden Budapesten.

Házelnöknek választották Kövér Lászlót

Egyedüli jelöltként Kövér Lászlót választották házelnökké az új Országgyűlés alakuló ülésének tagjai kedden, titkos szavazással.