Megtartotta alakuló ülését a HUN-REN Irányító Testülete

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat októberi bírósági nyilvántartásba vételét követően, új szervezeti formában ünnepélyes keretek között tartotta meg hétfőn alakuló ülését.

Hatékonyabb és pontosabb a génszerkesztés egy magyar kutatók által kidolgozott új eljárással

Gyökeresen továbbfejlesztették magyar kutatók a hat évvel ezelőtt bemutatott prime génszerkesztő módszert.

Magyar kutatók mesterséges intelligencia segítségével kerültek közelebb az emberi látás megértéséhez

Nemcsak az agyműködés modellezésében jelent előrelépést, hanem a gépi látási rendszereket is megbízhatóbbá és pontosabbá teheti az az újfajta, AI (mesterséges intelligencia) alapú látórendszer-modell, amelyet a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói írtak le.

Bódis László: százmilliárd forintra emelkedik a HUN-REN támogatása

2027 végéig 100 milliárd forintra emelkedik a HUN-REN - Magyar Kutatási Hálózat éves költségvetési támogatása, ebből az idei évtől jelentős béremelés valósul meg - jelentette ki az innovációért felelős helyettes államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Alkotói pályázatot hirdetett a HUN-REN

A HUN-REN Központ alkotói pályázatokat hirdetett művészi kivitelű díjtárgyak megtervezésére és kidolgozására, a pályamunkák leadásának határideje szeptember 10. - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteken az MTI-t.

Közvetlen kapcsolat van a légszennyezés és a csökkenő születésszám között egy új kutatás szerint

Összefüggés van a levegőszennyezés és a csökkenő termékenységi ráta között - derült ki a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (HUN-REN KRTK) új kutatásából, amelyben Európa 657 régiójának adatait elemezték a kutatók.

Szeizmológiai obszervatórium: januárban 104 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében

Januárban 104 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.

A stresszhez kapcsolt viselkedésváltozások új idegrendszeri alapjait fedezték fel a HUN-REN KOKI kutatói

A stresszhez kapcsolt viselkedésváltozások új idegrendszeri alapjait fedezték fel a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatói egy rágcsálókon végzett vizsgálat során.

HUN-REN: a gyógyszeripart és az agrártechnológiát is segítheti magyar kutatók fejlesztése

Áttörő eredményt ért el az aldehidek hatékony előállításában a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) Organokatalízis Kutatócsoportja.

Veszélytelenek a nagyvárosok kertjeiben megjelent erdei csótányok

Veszélytelenek, betegséget nem terjesztenek a nagyvárosok kertjeiben is megjelent erdei csótányok - közölte a HUN-REN Központ hétfőn az MTI-vel.