Megtartotta alakuló ülését a HUN-REN Irányító Testülete

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat októberi bírósági nyilvántartásba vételét követően, új szervezeti formában ünnepélyes keretek között tartotta meg hétfőn alakuló ülését a hálózat legfőbb stratégiai irányító szerve, a tudomány és az üzleti élet vezetőiből álló hét tagú Irányító Testület, valamint a hálózat működését ellenőrző háromtagú Felügyelőbizottság - közölte a hálózat kedden az MTI-vel.Az alakuló ülést megelőzően az Irányító Testület és a Felügyelőbizottság tagjait Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter köszöntötte, aki kiemelte, hogy az Irányító Testületben a kutatói és vállalati kiválóságok a biztosítékai annak, hogy a magyar tudomány és kutatások ügyét előre viszik - írták a közleményben.

A HUN-REN kivételes, a magyar kutatás és tudomány jövőjét meghatározó felelősséggel szolgálja a hazai tudományos közösség fejlődését. Az Irányító Testület - amiben tanácskozási joggal a kutatási intézmények főigazgatóinak három delegáltja, illetve a HUN-REN vezérigazgatója is részt vesz - a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat legfőbb irányító szerve, a HUN-REN törvény alapján gyakorolja az alapítói jogokat, felel a szervezettel kapcsolatos stratégiai döntésekért.

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat - a nemzeti kutatóintézetek és kutatóközpontok - küldetése, hogy tudományos kutatásokkal és innovációs tevékenységekkel hozzájáruljon új tudományos és innovációs eredmények létrehozásához, a nemzeti kultúra őrzéséhez és ápolásához, valamint az egyetemes tudomány és kultúra gazdagításához, ezáltal a magyar gazdaság és az egész magyar nemzet előtt álló társadalmi, gazdasági és környezeti kihívások megoldásához.

Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke a közleményben kiemelte, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat megújításával a hazai tudományos életben paradigmaváltás történt, az Irányító Testület megalakulása ebben mérföldkő, új korszak a magyar kutatási-innovációs ökoszisztéma zászlóshajójának működésében.

"A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot a törvény nemes és rendkívül felelősségteljes küldetéssel bízta meg, amely egyszerre szolgálja a tudomány előrehaladását és a nemzet jövőjét. A cél világos: erősíteni kutatói és gazdasági versenyképességünket, javítani a nemzetközi értékláncokba való bekapcsolódásunkat, és elősegíteni a tudományos hatás és értékteremtés növekedését. Ennek végrehajtására az Irányító Testületre különleges felelősséget kapott a HUN-REN törvényben.

Emellett olyan működést is építünk, amelyben a kutatók kevesebb adminisztrációval és nagyobb szakmai szabadsággal dolgozhatnak. A digitalizáció, a gyorsabb döntéshozatal és az egységes erőforrás-tervezés a HUN-REN működését rugalmasabbá és kiszámíthatóbbá teszi. A HUN-REN jövőjével kapcsolatos folyamatban a kutató intézmények delegált vezetői is részt vesznek és a munkában a jövőben is jelentősen támaszkodunk Jakab Roland vezérigazgatóra" - tette hozzá az elnök.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com