Varga Mihály: október végéig tart a hitelmoratórium, novembertől a rászorulók tovább élhetnek a lehetőséggel

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint: novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot.

György László: a fenntartható növekedés a harmonikus gazdasági növekedés

Minden magyar számára úgy lehet érezhetővé tenni a gyarapodást, ha a jóllét növekedését fenntartható módon segítik, amit más néven harmonikus növekedésnek lehet nevezni.

ÁKK: 4,5 milliárd euró devizakötvény-kibocsátás az uniós források pótlására

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) szeptemberben módosította idei finanszírozási tervét, hogy lehetőséget teremtsen legfeljebb 4,5 milliárd euró összegben devizakötvény kibocsátására.

Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyitottak és felfelé indultak el a főbb nyugat-európai részvényindexek hétfőn.

BUX: 52 766,71 pont, +0,02 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,03 pontos emelkedéssel, 52 766,71 ponton nyitott hétfőn.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb európai piacokon

Óvatos emelkedéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken, egy viharos hét utolsó napján.

BUX: 53 012,33 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,34 pontos csökkenéssel, 53 012,33 ponton nyitott pénteken.

Emelkedéssel nyithat Európa

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, az ázsiai és csendes-óceáni piacok példáját követve.

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.

Nem változtatott az irányadó eurókamaton az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa nem változtatott csütörtöki kamatdöntő ülésén az irányadó eurókamaton.

Az OXO Technologies Holding Nyrt. belépett a BÉT Xtend piacára

Új cég lépett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára: csütörtökön elindult a kereskedés az OXO Technologies Holding Nyrt. részvényeivel.