A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt lefelé indulhatnak el az árfolyamok pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
A Költségvetési Tanács (KT) megítélése szerint a magyar gazdaság erős fundamentumai és a már bejelentett gazdaságpolitikai intézkedések biztosíthatják, hogy Magyarország gazdasági felzárkózása folytatódjon - közölte a jövő évi költségvetési törvény tervezetéről készített véleményében a testület.
A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések miatt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35 635,52 ponton nyitott csütörtökön.
Az előző kereskedési naphoz hasonlóan csütörtökön is vegyesen teljesíthetnek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - derül ki az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének előrejelzéséből.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Több mint 1 százalékos emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán a vártnál jobb vállalati gyorsjelentéseknek, illetve a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok gyors fellendüléséhez fűzött reményeknek köszönhetően.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,10 pontos emelkedéssel, 35 470,31 ponton nyitott szerdán.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén elemzők szerint.
Életbiztosítási díjbevételének 15 százalékos növekedése mellett 243 millió forint konszolidált nyereséggel zárta az idei első negyedévet a CIG Pannónia - közölte a vállalat kedden.
Nem emelkedik januártól a fix kamatozású hitelek törlesztőrészlete azoknál, akik a koronavírus-járvány miatt igénybe vették a hiteltörlesztési moratóriumot - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,79 pontos emelkedéssel, 35 310,30 ponton nyitott kedden.