Vegyesen mozgott a forint árfolyama péntek kora reggel a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök estéhez képest.
BUX: 39 684,16 pont, +0,27 százalék záráskor.
Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.
BUX: 39 579,11 pont, -0,75 százalék záráskor.
Mennyit hoz a 2018-as év?
BUX: 39 877,86 pont, +0,26 százalék záráskor.
Az izraeli kormány maratoni, egy teljes napon át tartó ülés után, péntek reggelre egyhangúlag elfogadta az ország 2019-es költségvetését - jelentette a helyi média.
Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,72 pontos emelkedéssel, 39 773,47 ponton nyitott pénteken.
A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A pozitív nemzetközi hangulatnak is köszönhetően emelkedés várható a Budapesti értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.