Szakmai befektetőkkel tenné hatékonyabbá az IMF a MARK vagyonkezelő alapot

Szakmai befektetőkkel tenné hatékonyabbá az IMF a MARK vagyonkezelő alapot

Szakmai befektetők bevonását és az irányítási autonómia megerősítését javasolja a Nemzetközi Valutaalap a Magyar Nemzeti Banknak a bankrendszert terhelő nem teljesítő hitelek felszámolására létrehozot...
Nyugat-Afrikában kínai szellemvárosok!

Nyugat-Afrikában kínai szellemvárosok!

Afrikában is léteznek a kínaihoz hasonlatos szellemvárosok. Az alábbi képsorokon Angolát láthatjuk, ahol sikerült valahogy megvalósítani a néptelen milliomosoknak készült lakónegyedet. Úgy tervezik, ...
Tőzsde - Nyugat-Európában csökkenés nyitáskor

Tőzsde - Nyugat-Európában csökkenés nyitáskor

Mínuszban indítottak a fontosabb nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken.A londoni FTSE-100 index 0,20 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,38 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,19 százalékkal cs...
BUX: 22 434,15 pont, +0,06 százalék a nyitáskor

BUX: 22 434,15 pont, +0,06 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,31 pontos emelkedéssel, 22 434,15 ponton nyitott pénteken.A csütörtöki záró értékéhez képest 0,06 százalékkal erősödött. (Forrás: MTI)...
Heti horoszkóp (augusztus 03. – augusztus 09.)

Heti horoszkóp (augusztus 03. – augusztus 09.)

Mit tartogatnak számunkra a következő napok?Az elmúlt hétvége a pihenésnek kedvezett. Erre nagy szükségünk volt, hiszen az előttünk álló héten nem lesz időnk a lazításra. Most minden lehetőség adva le...
BÉT - Enyhe emelkedésre számít az elemző

BÉT - Enyhe emelkedésre számít az elemző

Enyhe emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. Sinka Csaba az MTI-nek elmondta: folytatódhat a jó hangulat a Mol piacán, ami kedvező lesz a BUX-ra i...
Csökkentette az alapkamatot az orosz jegybank

Csökkentette az alapkamatot az orosz jegybank

Az elemzői várakozásokkal összhangban 50 bázisponttal 11 százalékra csökkentette az alapkamatot az orosz jegybank, hogy támogassa a recesszióba süllyedt gazdaságot, miközben az inflációs kockázatok en...
Tőzsde - Vegyesen nyitott New York

Tőzsde - Vegyesen nyitott New York

Vegyesen alakultak az indexek nyitás után pénteken a főbb New York-i piacokon.A langymeleg vállalati jelentések nem adtak impulzust, az olajár és a nyersanyagárak csökkenése és a kínai tőzsde további ...
Augusztus havi pénzügyi és szerelmi horoszkóp

Augusztus havi pénzügyi és szerelmi horoszkóp

A csillagok elárulják, hogy a nyár utolsó heteiben hogy alakulnak az anyagi és magánéleti ügyeink.Alig vártuk, hogy beköszöntsön a nyár, erre már itt is a vége. Lassan felkészülhetünk az őszi fáradtsá...
BÉT: délelőtt helyreállt az online adatszolgáltatás

BÉT: délelőtt helyreállt az online adatszolgáltatás

Pénteken délelőtt 10 óra után helyreállt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) online adatszolgáltatása, így újra valós időben követhető a kereskedés a BÉT-en.Pénteken reggel a magyar tőzsdei adatokhoz techni...
Tőzsde - Nyugat-Európában emelkedés nyitáskor

Tőzsde - Nyugat-Európában emelkedés nyitáskor

Erősödtek a fontosabb nyugat-európai indexek pénteken tőzsdenyitáskor.A londoni FTSE-100 index 0,21 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,11 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,30 százalékkal eme...
Tőzsde - Enyhe emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Tőzsde - Enyhe emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Enyhe növekedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén pénteken.A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,04 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,07 százalékkal, a technológiai részvények N...