Szerző: Laura
itt:
világgazdaság
Kissé gyengült a forint kedd reggelről délelőttre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
Az euró árfolyama reggel 315,26 forint volt, míg tíz óra után 315,70 forint.
A dollá...
Kisebb csökkenéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a nemzetközi hangulat miatt sz...
Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint eredményes volt a központi költségvetés konszolidációja a legutóbbi három évben, "kézben tartott" volt a gazdálkodás - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke...
Több fontos makrogazdasági adatot is közzétesznek a jövő héten, a befektetők többek között megismerhetik az államháztartás központi alrendszerének augusztusi, az ipar júliusi részletes adatait, a fogy...
Az eddigi kétszeresére, ezermilliárd forintra nő a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram (nhp) második szakaszának keretösszege - közölte a központi bank kedden az MTI-vel...
Júniusban a kivitel 6,0, a behozatal 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit euróban számolva, míg volumenében az export 9,5 az import 9,3 százalékkal nőtt - jelentette kedden a Központi Sta...
Szerző: Laura
itt:
devizahitel ügyek
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzintézetek által az állammal szemben indított, a napokban zajló devizahiteles perek állása is azt mutatja, hogy a bíróság szerint is tisztességtelen...
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülése és a nagyobb nemzetgazdaságok feldolgozóiparának augusztusi teljesítményét tükröző beszerzésimenedzser-indexek (BMI) mozgathatják majd a tőzs...
A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a 2013. évi központi költségvetés végrehajtásáról szóló, úgynevezett zárszámadási törvényt.
A Kormányzati Információs Központ és a Nemzetgazdasági ...
Keveset változott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon.
Az eurót hétfő reggel hétkor 313,35 forinton jegyezték, három órával később 312,92 ...
A kedvező nemzetközi hangulat hatására pozitív nyitásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-ne...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,98 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 17 715,56 ponton zárt kedden.
forrás:MTI...