Letartóztatták az ózdi támadókat

Letartóztatták az ózdi támadókat

A rendőrök pár óra alatt azonosították, majd elfogták azokat a férfiakat, akik kiraboltak egy idős nőt Ózdon.
Megfenyegették a tiniket, tóba dobják őket, ha nem kapnak pénzt

Megfenyegették a tiniket, tóba dobják őket, ha nem kapnak pénzt

Elfogták a két férfit a veszprémi rendőrök.
Rablás miatt is felelniük kell

Rablás miatt is felelniük kell

Egy nő ellökött egy idős asszonyt Debrecenben, majd elvette a táskáját. Kiderült, hogy társa is volt, őt is rövid időn belül elfogták.
Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

A Salgótarjáni és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói mindhárom esetben felderítették, elfogták és őrizetbe vették a tetteseket.

Elfogták egy kilencvenéves magyarcsanádi asszony kirablóit a rendőrök

Elfogtak a rendőrök kedden két nőt és egy férfit, akik a megalapozott gyanú szerint maszkot viselve raboltak ki magyarcsanádi otthonában egy kilencvenéves asszonyt szeptemberben – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Kétszer is kirabolták áldozatukat a Vas vármegyében elfogott rablók

Kétszer is kirabolták áldozatukat azok a rablók, akiket a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével fogtak el a rendőrök Vas Vármegyében - közölte honlapján a rendőrség szerdán.

BRFK: megkötöztek, megvertek és kiraboltak egy újpesti férfit

Elfogtak a rendőrök három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek egy újpesti férfi kirablásában; közülük ketten megkötözték, megverték és csonkítással fenyegették az áldozatot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rablási osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

Rablókat küldött az egyik albán pék a másikra, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek egy német állampolgár és két albán pék ellen, aki ki akart rabolni egy másik albán péket Pomázon 2019-ben - közölte a Pest megyei főügyész pénteken az MTI-vel.

Elfogták egy idős nő kirablóit Heves megyében

Elfogtak két hevesaranyosi férfit, aki bátori otthonában kirabolt egy idős nőt tavaly decemberben - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Több nőt is kirabolt három férfi a fővárosban

Elfogtak három férfit, aki a gyanú szerint kirabolt két nőt Budapesten - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

Gyereket kínzó rabló ellen emeltek vádat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki társaival betört egy tatai házba, és megkínzott egy gyereket, hogy a szülőket rávegye értékeik átadására - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Barkácsolt lángszóróval próbálta a rablókat boltjából elriasztani – videó

Barkácsolt lángszóróval próbálta a rablókat boltjából elriasztani – videó

Nem semmi leleményességgel próbálta megvédeni magát és boltját az ausztrál férfi a rablóktól tákolt lángszórójával. Ausztrália, Redland City – Biztonsági kamera rögzítette a boltos Dan Rigney lottósz...