Népes mezőny várható a november 8. és 10. között Nyíregyházán és környékén sorra kerülő rali Európa-bajnoki (ERC) futamon, amely egyben az országos bajnokság záróviadala is lesz, és a kontinensbajnoki cím sorsáról is dönt.
A tavalyi harmadik helyhez hasonló jó szereplésben bízik a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a rali Európa-bajnokság hétvégi ciprusi futamán.
Az idén december 27. és 29. között rendezik meg a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit, az eseményre immár 19. alkalommal kerül sor, s minden korábbinál jelentősebb szerepet kap a viadalon a Hungaroring.
Egerben pótolják a ralibajnokság szeptember elején elmaradt futamát - közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón, a hevesi megyeszékhelyen.
Péntektől vasárnapig Szombathelyen rendezik a rali országos bajnokság harmadik futamát, egyben első murvás versenyét, amely a szervezők állítása szerint bővelkedik majd érdekességekben, sőt kuriózumokban is.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Raliverseny miatt több útszakaszt lezárnak vasárnap Nógrád megyében - közölte a megyei főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-vel.
Várhatóan hat ország háromszáz versenyzőjének részvételével rendezik meg a 18. évbúcsúztató Szilveszter-ralit a Hungaroringen december 28-án és 29-én.
Nézők közé csapódott a rali autó a San Marinói Köztársaságban megrendezett 14. Rallylegenden. Az raliautót csak egy traktor tudta megállítani.
A Renault Clio Maxi párosa vasárnap, Bonaso Enrico - Pal...
Raliverseny miatt teljes útlezárás lesz vasárnap a Vizslás, Kazár és Salgótarján, valamint Cered és Zagyvaróna közötti útszakaszokon - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője...
Kiss Pál Tamás a harmadik helyen ért célba, ám a verseny után kizárták a ralikrossz Európa-bajnokság harmadik fordulójában, a svédországi Höljesben.
A magyar pilóta a harmadik helyen jutott az előd...
Hatvankilenc éves korában meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok - a hírt fia közölte vasárnap a Facebook-oldalán.Ferjáncz Attila 17 éves korában kezdett versenyezni, 1964-től autóversenyzők...
A fontosabb hétvégi hazai sportesemények:április 2., szombat:
--------------------
Karate
Ob, Mogyoród, Szent László Általános Iskola (Gödöllői út 17.), 1. nap, 9.00 ó
Kézilabda
- Női BL, negye...
