Nyolc-tíz csapatnak majdnem ugyanannyi esélye van a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutni, ami a Veszprém számára alapkövetelmény - jelentette ki Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója.
A hetedik helyen kiemelt Piros Zsombor egyesben elődöntőbe jutott a görögországi Herszonisszoszban zajló, 54 ezer euró (21,5 millió forint) összdíjazású challenger-tenisztornán.
Kéri Bianka futamában a hatodik helyen ért célba, így nem jutott tovább a női 800 méter előfutamából pénteken az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
Szombaton rendezi meg tisztújító közgyűlését a tekvondósok olimpiai sportágat képviselő hazai szövetsége (MTKDSZ), amely elnököt is választ a Magyar Sport Házában tartandó fórumán.
A listavezető, Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpoolra a sereghajtó Southampton elleni hazai, míg Kerkez Milos csapatára, a hetedik Bournemouthra a Tottenhammel szembeni idegenbeli mérkőzés vár az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.
A férfiaknál és a nőknél is lesz újonc csapat a röplabda Magyar Kupa hétvégi, miskolci fináléiban.
Az olimpiai ötödik helyezett Hámori Luca a BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását.
Májusban felnőtt, U21-es és U23-as Európa-bajnokság megrendezésével ünnepli fennállása harmincadik évfordulóját a Magyar Sumo Szakszövetség.
A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO két kézilabdázója is bekerült a három jelölt közé a sportág nemzetközi szövetségénél (IHF) az év legjobb női játékosa kategóriában.
A francia liga (LFP) kilenc hónapra eltiltotta Paulo Fonsecát, az Olympique Lyon labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, aki a Brest elleni 2-1-es győzelem alkalmával "megfélemlítő hozzáállással" fordult Benoit Millot játékvezetőhöz.
Xabi Alonso szerint csapata, a Bayer Leverkusen már csak a csodában bízhat a továbbjutást illetően, miután szerdán este 3-0-ra kikapott a Bayern München vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
A tabellán harmadik Atalanta a negyedik helyen álló Juventushoz látogat az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnap esti rangadóján.