Fucsovics tizenhárom, Bondár négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Fucsovics Márton tizenhárom, Bondár Anna pedig négy helyet javított előző pozíciójához képest a legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra hozott tenisz-világranglistán.

Vigvári Vince és Burián Gergely csapata nyerte a vízilabda Spanyol Kupát

A Vigvári Vincét és Burián Gergelyt is foglalkoztató Barceloneta nyerte a vízilabda Spanyol Kupát.

Nemzetközi gyeplabdatornát rendeznek a hét végén Soroksáron

Ismét nemzetközi gyeplabdatornának ad otthont a hét végén a soroksári Mészáros Ferenc Sportcsarnok.

Egygólos különbségről indulnak a keddi visszavágók

A labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első körében kedd este négy párharcban rendeznek visszavágókat, és mindegyiket minimális előnyről várja az egyik csapat.

Tóth László: új csapatot építünk a magyar dzsúdóban

Új csapat építését tűzte ki elsődleges célként Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke.

A keddi program

Négy párharcban kedden eldől, mely csapatok jutnak be a nyolcaddöntőbe a rájátszás első köréből a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Bolgár válogatott védőt szerződtetett a Fehérvár

Bolgár válogatott védőt szerződtetett a Fehérvár FC labdarúgócsapata.

Ury Bálint az 52. helyről várja a második futamot óriás-műlesiklásban

Ury Bálint az 52. helyen zárta az első futamot, így a másodikban is rajthoz állhat férfi óriás-műlesiklásban a saalbachi alpesisí-világbajnokságon.

Sallai: nem örülhetek a gólomnak

Sallai Roland nem tud örülni az AZ Alkmaar ellen lőtt bombagóljának, mivel csapata, a Galatasaray 4-1-re kikapott csütörtök este a hollandok vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

Elkészült a négyes döntő menetrendje

A TFSE-MTK együttese a Győrrel, a DVTK pedig a Péccsel néz szembe a március 22-23-án sorra kerülő Killik László női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében.

Gróf Dávid: ez a csapat érdeme

Gróf Dávid úgy érzi, élni tudott a lehetőséggel, de elsősorban ferencvárosi csapattársainak az érdeme, hogy nem kapott gólt a cseh Viktoria Plzentől csütörtök este a labdarúgó Európa-liga rájátszásának első fordulójában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

Rasovszky Kristóf áll a nyíltvízi úszók első világranglistájának élén

Rasovszky Kristóf, a párizsi olimpia bajnoka vezeti a nyíltvízi úszók első ízben kiadott világranglistáját, a játékokon bronzérmes Betlehem Dávid pedig a harmadik helyen áll.