Elhunyt Moises Fuentes, korábbi világbajnok bokszoló

Elhunyt Moises Fuentes volt világbajnok bokszoló, akit egy tavaly októberi mérkőzésen kiütött David Cuellar, majd ennek következtében kómába esett.

HÉTVÉGI SPORTMŰSOR

A fontosabb hétvégi hazai sportesemények.

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

A németek 44 év után először veszítettek vezetésről

A német futballválogatott 1978 óta először maradt alul világbajnoki mérkőzésen úgy, hogy a félidőben még vezetett - írta csütörtöki elemzésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Tíz magyar induló, neves hiányzók és érmes remény U23-ba

Tíz magyar triatlonos indul a világbajnoki sorozatot lezáró döntő versenyen, Abu-Dzabiban, viszont neves hiányzói is lesznek a küldöttségnek.

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Rátgéber László: azt szeretném elérni, hogy ne legyen munkám

A kosárlabda-kultúra felépítését tartja elsődleges feladatának Rátgéber László volt szövetségi kapitány és Euroliga-győztes mesteredző.

Élő tv-sportközvetítések

A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

ESET: az internetes bűnözők a labdarúgó-világbajnokságot is kihasználják pénzszerzésre

A labdarúgó-világbajnokságra az internetes bűnözők, adathalászok is készültek, így például hamis jegyeket árulnak és hamis nyereményekkel próbálják becsapni az szurkolókat - közölte az ESET, az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója az MTI-vel.

Székely Norbert szűkítette keretét

Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a keretet, amely Romániában és Spanyolországban megvívja a héten soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjét.

Az esélylatolgatás óta a szaúdi győzelem a legnagyobb meglepetés

Amióta világbajnoki adatelemzés és esélylatolgatás létezik világszinten, a Gracenote (Nielsen cégcsoport) kimutatása alapján Szaúd-Arábia Argentína felett aratott keddi győzelme számít a legnagyobb meglepetésnek.

Turner Yvonne visszatér a Sopron Baskethez

A magyar állampolgársággal is rendelkező Turner Yvonne visszatér az Euroliga-győztes Sopron Basket női kosárlabdacsapatához.