Valter Attila a pénteki utolsó etapon tizedikként ért célba, így két pozíciót rontva ötödik lett az országúti kerékpáros alpesi körversenyen.
Nagy létszámú kerettel számol a Nemzetek Ligája A divíziójában sorra kerülő júniusi mérkőzésekre Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki 24-25 mezőnyjátékos és három kapus behívását tervezi a nemzeti együttesbe.
Szombaton rendezik a Mercarius rali országos bajnokság idei szezonjának második fordulóját Boldogkőváralján és környékén, a mezőnyben azonban nem lesz ott a címvédő Hadik András, Kertész Krisztián páros, amely versenyautó-hiánnyal küzd.
A címvédő Telekom Veszprém 1986 óta minden alkalommal döntőbe jutott a férfi kézilabda Magyar Kupában, de a bajnok Pick Szeged a hétvégi, győri négyes döntőben megszakítaná legnagyobb riválisa 35 éve tartó sorozatát.
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A Lotto Soudal csapata visszavonta a nevezését a Tour de Hongrie magyar országúti kerékpáros körversenyre.
Először az utánpótlásban szeretne magának biztos helyet kiharcolni Terjék Roland, a Nemzeti Kézilabda Akadémia 17 éves játékosa, aki nyártól a 14-szeres francia bajnok, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Montpellier együttesében folytatja pályafutását.
Az éllovas Ferencváros már a hétvégi 29. fordulóban bebiztosíthatja címvédését a labdarúgó OTP Bank Ligában.
Hanga Ádám csapata, a Real Madrid győzelemmel kezdte a negyeddöntőt a férfi kosárlabda Euroligában.
A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Fucsovics Márton két szettben legyőzte szerdán a 15. helyen kiemelt argentin Federico Delbonist, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a 2,66 millió euró (1 milliárd forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.