Az 56 magyar induló 55 arany-, 46 ezüst- és 28 bronzérmet szerzett a 25 ország részvételével tíz sportágban megrendezett szervátültetettek és művesekezeltek lisszaboni Európa-bajnokságán.
A kínai Li Jüe-hung fölényes sikerével ért véget a férfi gyorstüzelő pisztolyosok döntője a párizsi olimpia sportlövőversenyeinek hétfői zárónapján.
A Ferencváros visszavághat a Midtjyllandnak a hét évvel ezelőtti kettős vereségért a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, melynek első felvonását kedden rendezik Herningben.
A triatlon dobogósai és éremtáblázata, valamint a magyarok szereplése a párizsi olimpián.
Kedden kezdődnek a gyorsasági kajak-kenu küzdelmei a párizsi olimpián, a 16 fős magyar válogatott célja, hogy legalább négy érmet, közte egy aranyat szerezzen.
A magyarok hétfői programja a párizsi olimpián.
A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A 2022-es pekingi téli olimpián a csapatversenyben első, de utóbb aranyérmétől megfosztott orosz műkorcsolya-válogatott a bronzot megtarthatja, a kanadai csapat pedig marad negyedik - így határozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).
Szaúd-Arábia öt városának 15 arénájában tervezi lebonyolítani a 2034-es labdarúgó-világbajnokságot - írta a Bloomberg hírügynökség.
A kalapácsvető Halász Bence bejutott a döntőbe, míg Rába Dániel kiesett a párizsi olimpián pénteken.
Takács Boglárka 11.10 másodperces országos csúccsal az elődöntőbe jutott 100 méteres síkfutásban a párizsi olimpián.