A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Távozik a kolozsvári CFR labdarúgócsapatától Dan Petrescu vezetőedző - közölte hétfőn honlapján a klub, amely közös megegyezéssel bontott szerződést a szakemberrel, miután a csapat több fontos mérkőzést is elvesztett az elmúlt napokban.
Jövő decemberben rendezik meg az eredetileg januárra tervezett, de már korábban elhalasztott téli Universiadét, amelyet 2021-ben még ezen a néven bonyolítanak le.
Szezonbeli 12. bajnoki mérkőzését is elveszítette a Tatabánya, mely hétfőn hazai pályán kapott ki a Szegedtől a férfi vízilabda ob I-ben.
Andy Murray kétszeres olimpiai bajnok brit teniszező reméli, hogy versenyezhet a tokiói ötkarikás játékokon.
Köszönhetően az Európa-bajnokságra való kijutásnak, illetve a Nemzetek Ligájában aratott csoportgyőzelemnek - amellyel az elitbe került -, a magyar válogatott hét helyet javítva a 40. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján.
A magyar jogszabályokat is át kell alakítani annak érdekében, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által elfogadott, január 1-től életbe lépő szabályozás szerint büntessék a sportolóknál a kábítószer-használatot - mondta Tiszeker Ágnes.
Nyolcan jelentkeztek a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkári posztjára.
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A koronavírus-fertőzések miatt elhalasztották a magyar férfi kosárlabda-válogatott szombatra és hétfőre kiírt Európa-bajnoki selejtezőit Szlovéniában.
Edzője, Selmeci Attila szerint Milák Kristóf világbajnok úszó mentálisan a padlón volt, miután megfertőződött a koronavírussal.