Hét év után visszatér Turán Frigyes mellé Zsiros Gábor

Hét év szünet után újra Zsiros Gábor lesz a navigátora a rali országos bajnokságban legutóbb ezüstérmes Turán Frigyesnek, a mezőny egyik legnépszerűbb versenyzőjének.

Navigátort vált Turán Frigyes

Az idei szezonban már nem Farnadi Ágnes lesz a navigátora a rali országos bajnokságban legutóbb ezüstérmes Turán Frigyesnek, a mezőny egyik legnépszerűbb versenyzőjének.

Jövőre is itthon versenyez az idén ezüstérmes Turán Frigyes

A következő szezonban is a rali országos bajnokság futamain áll majd rajthoz az idén abszolútban második helyezett Turán Frigyes, aki különleges meglepetéssel is készül jövőre a szurkolóknak.

Neonzöld-feketében pompázik Turánék autója, cél a győzelem

Neonzöld-feketében pompázik a Turán Frigyes, Farnadi Ágnes duó versenyautója, amellyel a páros idén is az országos ralibajnoki cím megnyerését célozza meg.

Vincze az idén a hazai bajnokságra koncentrál, jövőre indulna az Eb-n

Bár már az idén bemutatkozott volna a rali Európa-bajnokság (ERC) mezőnyében, Vincze Ferenc, a 2019-es abszolút magyar bajnok versenyző mégis úgy döntött, hogy ebben az évben csak a hazai versenysorozatra, és pályafutása második összetett győzelmének megszerzésére koncentrál.

Új navigátorral indul Turán Frigyes az idei szezonban

Farnadi Ágnes személyében új navigátorral áll rajthoz a rali országos bajnokság idei szezonjában Turán Frigyes, aki 2020-ban abszolútban ezüstérmes, az RC2 kategóriában pedig magyar bajnok lett.

Turánék nyerték az orfűi tesztversenyt

A Turán Frigyes, Bagaméri László páros nyerte az országos rali bajnokság rajtja előtt egy héttel megrendezett Orfű-ralit, amely tesztversenyként szolgált az ob első idei versenye, a vasárnap sorra kerülő Boldogkő-rali előtt.

Turánék az idén is a bajnoki címért szállnak harcba

Az idei szezonban is az abszolút országos bajnoki címért száll harcba a Turán Frigyes, Bagaméri László ralis páros.

Turánék a közeljövőben már tesztelnének

A közeljövőben már tesztelné a Volkswagen Polo GTI R5-ös versenyautót az Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László ralis páros, de a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítését követően még várnak a pontosabb információkra.

Egerben rajtol a hétvégén a kilencfutamos bajnokság

A hétvégén Egerben és környékén kezdődik a rali országos bajnokság idei szezonja, amelynek kilencedik, záró versenyére Nyíregyházán és környékén kerül sor november elején az Európa-bajnoki futammal egy időben és helyszínen.