Vincze az idén a hazai bajnokságra koncentrál, jövőre indulna az Eb-n

Bár az eredeti tervek szerint már az idén bemutatkozott volna a rali Európa-bajnokság (ERC) mezőnyében, Vincze Ferenc, a 2019-es abszolút magyar bajnok versenyző mégis úgy döntött, hogy ebben az évben csak a hazai versenysorozatra, és pályafutása második összetett győzelmének megszerzésére koncentrál.A Korda Racing Skoda Fabia R5-ösét vezető pilóta az MTI-nek elmondta, egyéves kihagyás után év elején azzal a céllal tért vissza, hogy a magyar bajnokság mellett néhány ERC-viadalon is elinduljon. A lehetőség adott is lenne, de a magyarországi futamokon elért eredményei és az összetett szoros állása miatt egyelőre halasztja az Európa-bajnoki bemutatkozást.
    

"A múlt hétvégi murvás versenyen nyújtott teljesítményem, valamint az utolsó két szakaszon elért eredményeim után rádöbbentem, hogy az elsődleges motiváció számomra megnyerni az idei abszolút magyar bajnoki címet, hiszen ehhez a korábbi WRC2-es világbajnok Mads Östberget kell legyőznöm" - jelentette ki Vincze, aki öt verseny után kevesebb mint egy ponttal van csak lemaradva a Citroen Rally Team Hungary norvég pilótájától.
    

Östberg az ötből négy versenyen állt rajthoz, ezeket kivétel nélkül megnyerte, míg Vincze mind az öt állomáson második lett. Ami a pontokat illeti, a norvég sztár 165,4 ponttal áll az összetett élén, Vinczének 164,5 pontja van. "Elképesztően szoros és igazán nyílt a küzdelem, ezért nem szeretném veszélybe sodorni a részvételemet a hátralévő hazai futamokon. Biztos, hogy az Eb-viadalokon is a maximumot akarnám kihozni magamból, ha viszont történne velem, vagy az autóval valami, az problémákat okozhatna az ob szempontjából" - indokolta döntését Vincze. Hozzátette, a versenyautót is csak a hazai viadalokra készítik fel, ő pedig inkább többet tesztel majd a minél jobb szereplés érdekében.
    

"Az Európa-bajnoki bemutatkozást áttesszük jövőre, mert most minden korábbinál motiváltnak érzem magam, és hiszem, hogy sikerülni fog az abszolút magyar bajnoki cím megszerzése" - hangsúlyozta Vincze. Korda Erik, a Korda Racing csapatfőnöke úgy fogalmazott, sajnálja, hogy nem debütálnak az idén az ERC-ben, de elfogadja és megérti versenyzője érveit.
    

"A lelkesedése átragadt a teljes csapatra, innentől kezdve mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb autót kapja a hazai versenyekre, valamint beépítünk a programba néhány tesztet is" - mondta. A Mercarius országos ralibajnokság az október közepén sorra kerülő Ózd-ralival folytatódik, majd a Nyíregyházán és környékén sorra kerülő novemberi viadallal zárul.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com