Nyolcvanadik születésnapját ünnepli hétfőn Sárosi László olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, aki 1968 és 1976 között három olimpián minden színű éremből szerzett egyet.
Vég Zsombor hosszabbításban kiharcolt győzelemmel a legjobb 32 közé jutott a férfiak 100 kilogrammos súlycsoportjának pénteki versenyében a bakui cselgáncs-világbajnokságon.
A szervezők a hétvége során közel 100 ezer embert várnak a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra.
Harczi Zsolt szakmai igazgató akkor lenne elégedett, ha valamelyik számban éremért játszhatnának a vasárnap kezdődő és jövő vasárnapig tartó ljubljanai egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon, amelyen magyar részről négy-négy férfi és női játékos áll majd asztalhoz.
Nerpel Gergely kikapott a második mérkőzésén, így a 32 között fejezte be a szereplését a férfiak 90 kilogrammos súlycsoportjának csütörtöki versenyében a bakui cselgáncs-világbajnokságon.
A Vasas új vezetőedzővel érhet sorozatban hatodszor is a csúcsra a TippmixPro női röplabda Extraligában, amelyben ezúttal kilenc csapat szerepel, és közülük kettő az idény végén búcsúzik.
Nerpel Gergely sikerrel vette az első akadályt, így bejutott a 32 közé a férfiak 90 kilogrammos súlycsoportjának csütörtöki versenyében a bakui cselgáncs-világbajnokságon.
Sáfrány Péter vereséget szenvedett a 64 között a férfiak 90 kilogrammos súlycsoportjának csütörtöki versenyében a bakui cselgáncs-világbajnokságon.
Odnoga Lotti, a magyar női jégkorong-válogatott alapembere ott lesz az észak-amerikai profiligában (PWHL) szereplő Toronto Sceptres novemberi edzőtáborában azzal a céllal, hogy megfelelő teljesítmény esetében szerződést kapjon.
Kriza Anna gyors győzelemmel bejutott a legjobb 32 közé a nők 63 kilogrammos súlycsoportjának szerdai versenyében a bakui cselgáncs-világbajnokságon.
A Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) működését biztosító BOM Alapítvány csatlakozik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) azon kezdeményezéséhez, hogy a kormány és a főváros mihamarabb tűzze napirendre a 2036-os olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének lehetőségét.
Marozsán Fábián csütörtöktől a sanghaji, 1000-es kategóriájú tenisztornán szerepel, s mint mondta, szeretne világranglista-pontokat gyűjteni, mert nem elégedett a jelenlegi helyezésével.