Meteorológia: február második felében is melegebb van, mint a megszokott

Február második felében is melegebb van a megszokottnál, a napi csúcshőmérséklet átlagosan 6 Celsius-fokkal haladta meg a szokásost - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.

Az üdülni vágyók több mint fele legalább kétszer utazik el pihenni az idén egy kutatás szerint

Idén az üdülni vágyók több mint fele legalább két alkalommal utazik el minimum egy éjszakára a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján.

NGM: havi alapon decemberben is növekedett a kiskereskedelmi forgalom

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2023 decemberében a kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz mérten már második egymást követő hónapban tudott növekedést elérni, azaz 2023 végén kis mértékében, de már élénkült a fogyasztás.

Turisztikai ügynökség: túlszárnyalta a 2022-es évet a turizmus tavaly

Tavaly nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a magyar turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordév számait is - ismertette az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke.

Turisztikai ügynökség: többen utaztak a téli szünetben, a kétfős foglalások voltak a leggyakoribbak

A téli vakáció alatt 6 százalékkal többen indultak pihenni, mint ilyenkor egy évvel korábban.

Németország tavalyi GDP-je 0,3 százalékkal csökkent

Németország hazai összterméke (GDP) 0,3 százalékkal csökkent tavaly - a német statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn ismertetett előzetes számítása szerint.

Szlovákiában tavaly 10,5 százalékos volt az éves infláció

Szlovákiában 2023-ban 10,5 százalékos volt az éves átlagos infláció, legjelentősebben az élelmiszerárak emelkedtek, átlagosan 17,5 százalékkal - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) adataiból, amelyek részleteit a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség ismertette hétfőn.

KSH: az Eurostat nem indított vizsgálatot ellenük

Egyes médiumokban valótlan állítások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy az Eurostat vizsgálatot indíthatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ellen.

GFM: októberben is a járműgyártás, valamint a high-tech akkumulátorgyártás támasztotta meg az ipari teljesítményt

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben éves alapon 3,2 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig kismértékben, 0,6 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene.

GFM: a feldolgozóiparban tovább nőtt a beruházások volumene

A háború és az elhibázott szankciók káros hatásai még 2023 harmadik negyedévében is tetten érhetők voltak a beruházások alakulásában.

KSH: folytatódó visszaesés a lakásépítésben

Az idei első három negyedévben 10 808 új lakás épült, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A Gracenote két aranyat jósol a magyaroknak

A statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése szerint két aranyérmet nyernek a magyar sportolók jövőre a párizsi olimpián.