Ingatlan.com: tavaly több mint 86 ezren költöztek másik otthonba a fővárosban vagy onnan kiindulva

A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult: tavaly több mint 86 ezren döntöttek úgy, hogy másik otthonba költöznek a fővárosban vagy onnan kiindulva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az ingatlan.com csütörtökön az MTI-vel.Hozzátették, csaknem 56 ezren Budapesten belül váltottak kerületet, Pest vármegyébe csaknem 17 ezren távoztak, országosan ez volt a legjelentősebb költözési irány. Ezzel szemben az agglomerációból 11 ezren települtek Budapestre. A főváros lakosságszáma közel ezerrel csökkent a lakóhelyváltoztatások miatt.

A fővárosi lakáspiac tavaly látványosan élénkült, a kereslet több hullámban élénkült, ismét emelkedni kezdtek az árak, ez erősítette a kiköltözési hullámot. A lakásárak és a fővárosi lakosságszám együtt hintázik: amikor az egyik jelentősen nő, a másik csökken, de ez fordítva is igaz - tették hozzá.

A 2025-ös lakásárrobbanás hatására az ingatlanhirdetési portál szerint 2025-ben még többen költözhetnek ki Budapestről, bár a változást mérsékelheti, hogy a befektetők már kevésbé aktívak a lakáspiacon, ami visszaveti a keresletet, növelheti a saját célra vásárlók arányát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com