Az Európai Bizottság az unió bírósága elé idézte Magyarországot az embercsempészésre vonatkozó uniós szabályok megsértése miatt

Az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte Magyarországot, amiért véleménye szerint az embercsempészés bűncselekményével kapcsolatos szabadságvesztés-büntetéseket érintő kormányrendelet nem felel meg a vonatkozó uniós szabályoknak - közölte a brüsszeli testület szerdán.

NAV: két pónit találtak egy autóban a pénzügyőrök az M3-as autópályán

Két pónilovat találtak a pénzügyőrök egy kombi autóban az M3-as autópálya füzesabonyi lehajtójánál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Az előzési tilalmat megszegő kamionosokkal szemben intézkedett a rendőrség Somogyban

Rendőrök tizennégy szabálysértővel szemben intézkedtek az M7-es autópálya somogyi szakaszán a nehéztehergépkocsik előzési tilalmának érvényre juttatására és a követési távolság betartására irányuló csütörtöki ellenőrzésen - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.

Kék villogóval felszerelt, forgalomból kivont autót vezetett egy férfi Somogyban

Kék villogóval felszerelt, forgalomból kivont személygépkocsival közlekedett egy férfi Taszárnál, ezért eljárás indult ellene - írta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.

Európai Bizottság: az online üzletek 43 százaléka uniós szabályokat sértett az adventi időszakban

Az online üzletek 43 százaléka uniós szabályokat sértett az adventi időszakban a kedvezményes árak meghirdetésekor - olvasható az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentésében.

Televíziós sorozat előzetesét és körzeti rádió műsorstruktúráját vizsgálta a médiatanács

Korhatáros televíziós sorozat előzetesét, valamint körzeti rádió műsorstruktúráját vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.

ORFK: 137 szabálysértési és 247 büntetőeljárás indult a választással kapcsolatban

A kampányidőszak kezdetétől, február 12-étől vasárnap éjfélig a rendőrségen országosan 247 büntetőeljárás, valamint 137 szabálysértési eljárás indult a választással összefüggésben - közölte a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.

Jogosítvány nélkül forgalomból kivont autóval száguldozott, őrizetbe vették

Megpróbált elmenekülni az igazoltatás elől egy dombóvári férfi, aki érvényes jogosítvány nélkül, 150 kilométer/órás sebességgel hajtott egy forgalomból kivont autóval - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.

Illegális pálinkafőzőt találtak Baranyában

Több száz liter párlatra és több ezer liter cefrére, emellett nagy űrtartalmú pálinkafőző berendezésekre bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy családi ház melléképületében Baranyában.

Rendőrök vittek ki a Kossuth térről több tüntetőt

Feljelentést tettek a rendőrök huszonhét ember ellen, akik nem akarták elhagyni a Kossuth teret éjjel - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Továbbra is fennáló szabálysértés miatt kapott bírságot a Centrál Takarék

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3,8 millió forintra bírságolta a Centrál Takarék Szövetkezetet mint a Mátra Takarékszövetkezet jogutódját továbbra is fennálló pénzforgalmi szabálysértés miatt - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
Rózsaszínű rövidnadrágért büntethetnek Ausztráliában

Rózsaszínű rövidnadrágért büntethetnek Ausztráliában

Furcsa törvények okozhatnak kellemetlenséget a turistáknak.