Szállodaszövetség: kétszámjegyű növekedés a szállodákban az első fél évben

Az első fél évben kétszámjegyű növekedést értek el a magyarországi szállodák: a magyarországi hotelek összes bruttó forgalma 17,4 százalékkal, a budapestieké 19,9 százalékkal, a vidékieké 14,9 százalékkal múlta felül a tavalyit.

Hetven százalékkal nőtt az előfoglalások száma a fővárosban

Hetven százalékkal több vendég lesz a fővárosban a vizes világbajnokság idején, mint tavaly ilyenkor - derül ki a Szallas.hu friss elemzéséből.

Márciusban lesz új elnöke a szállodaszövetségnek

Március harmadik hetében tart soron kívüli tisztújító közgyűlést a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), ahol megválasztják a szövetség új elnökét - mondta Kovács István, a MSZÉSZ főtitkára az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Januárban ülésezik a szállodaszövetség elnöksége

Január 11-én tart elnökségi és választmányi ülést a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) ügyvezető elnöksége, ahol foglalkozni fognak az új elnök megválasztásával, ami a szervezet működési szabályzata szerint történhet - mondta Kovács István, a MSZÉSZ főtitkára az MTI érdeklődésére szerd

Lemondott a szállodaszövetség éléről Niklai Ákos

Tizenöt év után lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Niklai Ákos - erősítette meg a lemondott elnök kedden az MTI-nek a Turizmus.com értesülését.

Szállodaszövetség: több vendég várható a szállodákban karácsonykor

Folytatódik az évek óta tartó tendencia, karácsonykor az idén is több vendég lesz a hazai szállodákban - közölte Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Szállodaszövetség: az uniós intézmények támogatják a szállodai minősítések erősítését

Szállodaszövetség: az uniós intézmények támogatják a szállodai minősítések erősítését

Az Európai Unió intézményei támogatják a Hotelstars Union (HSU), az európai szállodaipar minősítési rendszerének további erősítését - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az MTI-vel, miut...
Budapest Európa egyik legnépszerűbb úti célja a szállodaszövetség elnöke szerint

Budapest Európa egyik legnépszerűbb úti célja a szállodaszövetség elnöke szerint

Budapest Európa egyik legnépszerűbb úti célja, amiben nagy szerepet játszik az olcsó légitársaságok jelenléte és a sok szórakozási lehetőség - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnök...