Izrael ismét légicsapást mért péntek hajnalban a damaszkuszi nemzetközi repülőtér közelében egy fegyverraktárra, a támadás nagy erejű robbanással járt, amelyet hallani lehetett a szíriai fővárosban - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja pénteken.
A szíriai válság rendezését célzó asztanai béketárgyalásokon, amelyek Törökország, Oroszország és Irán védnöksége alatt zajlanak, a felek megállapodtak az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány feszültségmentesítési övezetének határairól - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.
Moszkva és Párizs szerint nem szabad hagyni, hogy a terroristák Szíriából más országokba szökhessenek - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Moszkvában pénteken fogadta francia hivatali partnerét, Jean-Yves Le Driant.
Szerző: Vya
itt:
Törökország, 18+
Törökország mindenáron megakadályozza, hogy kurd militánsok alkotta "terrorfolyosó" jöjjön létre Észak-Szíriában - írta a török kormányhoz közeli, Yeni Safak című napilap szerdán Recep Tayyip Erdogan államfő szavaira hivatkozva.
Manőverező robotrepülőgépekkel az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentős fegyver- és lőszerraktárait semmisítették meg a Földközi-tenger keleti medencéjében állomásozó orosz hadihajók - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
A szíriai válság operatív megvitatása arról tanúskodik, hogy Oroszország és Törökország között helyreállóban van a teljes körű viszony - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Szocsiban, török hivatali partnerét, Recep Tayyip Erdogant fogadva.
Oroszország reméli, hogy az Egyesült Államok nem tesz egyoldalú lépéseket Észak-Koreával szemben, mint ahogy azt nem régiben Szíria esetében tette - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
Nem újult meg hivatalosan annak a memorandumnak a hatálya, amelynek célja az orosz és az amerikai harci gépek közötti incidensek megelőzése a szíriai légtérben, de Oroszország és az Egyesült Államok folytatja az információcserét.
Oroszország és az Egyesült Államok között egyetértés alakult ki abban, hogy a Szíria elleni amerikai légicsapásokat nem szabad megismételni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Szerző: Vya
itt:
Orosz hírek
A Szíriára mért katonai csapással az Egyesült Államok megsértette a nemzetközi jogot, mert azt anélkül tette, hogy bebizonyosodott volna, hogy a vegyi fegyvert a szíriai kormányerők vetették be, a NATO-szövetségesek pedig úgy viselkednek, mint a kínai bólogató szobrocskák - jelentette ki Vlagyimir P
Bassár el-Aszad elnök távozásához kötötték a szíriai helyzet megoldását a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7 csoport külügyminiszterei az olaszországi Lucca városában kedden tartott találkozójukon.
Szerző: Vya
itt:
Külföldi politika
A szíriai háború és Észak-Korea ügye lehet a legfontosabb téma G7 országok külügyminisztereinek hétfőn kezdődő, kétnapos találkozóján Olaszországban - mondta Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában
