Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint az elmúlt napokban a pekingi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya viadalán történtek után az a legfontosabb, hogy a magyar indulók az előttük álló versenyekre összpontosítsanak.
A szakági világkupában éllovas Sara Hector nyerte a női alpesi síelők óriás-műlesiklását a pekingi téli olimpián.
Az alpesi síző Tóth Zita szerint élete egyik legnagyobb pillanata lesz, amikor viheti a magyar zászlót a pekingi olimpia pénteki megnyitóján.
Peking a jövő héten megkezdődő téli olimpiai játékok befejeződése után engedélyezi Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa számára, hogy látogatást tegyen az északnyugat-kínai Hszincsiangban.
Helyi idő szerint csütörtök reggel megérkezett Pekingbe, a téli olimpia helyszínére a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott.
Már nyitva áll a pekingi, a jencsingi és a csangcsiakoui olimpiai falu, így a jövő pénteken kezdődő téli olimpiára érkező versenyzők, kísérők beköltözhetnek a szálláshelyükre.
Bemutatták a februári pekingi téli olimpián dolgozó kísérők és az éremátadó ceremónián közreműködők hivatalos egyenruháját.
Kulcsár Krisztián szerint az eddigi legeredményesebb téli ötkarikás játékokra kerülhet sor magyar szempontból jövő februárban Pekingben, az ugyanakkor óvatosságra int, hogy olyan sportágban vannak éremesélyek, amelyben gyakran születnek meglepetések.
Másfél milliárdról 1,58 milliárd euróra emelték a 2026-os olaszországi téli olimpia tervezett költségeit.
A Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt összeállítású magyar vegyespáros harmadik sikerét aratta a curlingesek olimpiai pótkvalifikációs versenyén: a keddi játéknapon a törököket győzte le.
A Jamaicai Bobszövetség (JBSF) gyűjtést szervez két egyszemélyes és egy négyszemélyes bob vásárlására, hogy versenyzői ismét rajthoz állhassanak a téli olimpián.
Palancsa Dorottya szerint mind mentálisan, mint technikailag jobban kell majd teljesíteniük az olimpiai pótkvalifikáción, mint a májusi curling-világbajnokságon.
