A félkész Szent Júlia Aréna az olaszos szervezés szimbóluma
Az olaszos szervezés szimbóluma a milánói-cortinai téli olimpián egyértelműen a Szent Júlia Aréna, amely félkész állapotban is rendkívül hangulatosnak bizonyul a jégkorongtornán annak ellenére, hogy "működő káoszként" lehet jellemezni.
Az olaszországi ötkarikás játékok két új létesítményének egyike a Milánó délkeleti részén lévő multifunkcionális csarnok, amelyről már az odavezető úton kiderül, hogy az utolsó utáni pillanatban készült el, ugyanis a környékén a tereprendezésnek még csak a nyoma sem fedezhető fel.
A 180 millió euróból megvalósult és csak januárban átadott létesítmény kívülről impozáns látványt nyújt, de belépve többször szembesülni lehet a félkész állapotával. A mélygarázs egyes részei nincsenek készen, az emeletre vezető lépcsőházak nincsenek kifestve, csak a gletteléssel végeztek, de egyes helyeken még az is javításra szorul.
Az is teljesen egyértelmű, hogy az építkezés utáni nagytakarításra sem jutott idő, mert minden poros, illetve sok helyen terjeng a festékszag.
A tudósítóknak kialakított lelátón néhol hiányoznak a korlátok, így csak kifeszített szalagok jelzik az újságíróknak, hogy vigyázzanak, mert egyetlen rossz lépés balesetet okozhat. A legszembetűnőbb persze a lelátó befejezetlensége, ugyanis a felső karéj egyharmada nem készült el az olimpiára, ezért a nézőtérnek ezt a részét fekete ponyvákkal takarták el a szervezők.
Ilyen körülmények között nehéz lenne tökéletes rendezésről beszélni, de a szervezők amolyan olaszosan felülkerekednek a káoszon és működőképessé teszik. Mert minden infrastrukturális és logisztikai probléma, hiányosság ellenére maguk a versenyek nemcsak zökkenőmentesen zajlanak, hanem szinte mindenhol teltházas közönség előtt és ennek megfelelően elképesztő hangulatban - kiváltképpen az előző három téli olimpiához képest.
Pekingben, Phjongcshangban és Szocsiban hiába voltak felkészültebbek a rendezők, a játékok hangulata - különösen a havas sportágakban - meg se közelítette azt az élményt, amit az olasz helyszínek nyújtanak, az atmoszféra pedig az elmúlt 12 évben inkább sterilnek hatott, annyira mindent előírásszerűen végeztek a szervezők, ezzel szemben az olasz lazaság oldott, felszabadult és közvetlen légkört teremt a nézők körében.
Ez igaz a Szent Júlia Arénára is, amely még félkész állapotban is lenyűgözőnek hat a lelátón, a szurkolók pedig egészen varázslatos légkört teremtenek. Persze az is nagy különbség, hogy a világ legszínvonalasabb jégkorong-bajnoksága, az NHL játékosai 12 esztendő után tértek vissza az olimpiára, így még nagyobb érdeklődés övezi a sportág férfi tornájának mérkőzéseit.
Az emeleten lévő panorámaablakokból nyíló kilátás is tökéltesen szemlélteti a mostani olimpia kettősségét. Egyrészt a "szomszédban" szemét és törmelék rombolja a látványt, de a távolban felsejlik az Alpok havas hegycsúcsai által nyújtott festői szépségű látkép. Ha egyszer beépül az aréna környéke, akkor meseszép kilátás nyílik majd Európa legmagasabb hegységére.
A meccsek legkaotikusabb része a mintegy 12 ezer szurkoló távozása, ugyanis egyetlen széles úton terelik őket a legközelebbi metróállomásra szállító buszokhoz, ezért több száz méteres sor torlódik fel.
Ennek ellenére türelmesen araszol előre a tömeg, amelyet az önkéntesek mindössze egy megafonnal és egy magas rúdra helyezett táblával irányítanak, melynek egyik oldalán a "STOP", a másikon a "GO" (Menj!) felirat olvasható. Az olaszokra egyáltalán nem jellemző a túlszabályozottság, az egyszerűség pedig ez esetben is működik, mert nagyjából félóra alatt el lehet jutni a buszokhoz anélkül, hogy rémisztő tömegjelenetek játszódnának le.
Összegezve: a háttérben számos kivetnivalót lehet találni, de a "végtermék", amit mind az olimpikonok, mind a szurkolók akár a helyszínen, akár a televízió előtt ülve kapnak, az felülmúlja az előző téli játékokat, mert a lényeg az, ami a versenypályán történik, márpedig ott az olimpiához méltó nagyságú közönség előtt és kifogástalan légkörben küzdenek a dicsőségért a világ legjobb téli sportolói.
(Forrás: MTI)
Az olaszországi ötkarikás játékok két új létesítményének egyike a Milánó délkeleti részén lévő multifunkcionális csarnok, amelyről már az odavezető úton kiderül, hogy az utolsó utáni pillanatban készült el, ugyanis a környékén a tereprendezésnek még csak a nyoma sem fedezhető fel.A 180 millió euróból megvalósult és csak januárban átadott létesítmény kívülről impozáns látványt nyújt, de belépve többször szembesülni lehet a félkész állapotával. A mélygarázs egyes részei nincsenek készen, az emeletre vezető lépcsőházak nincsenek kifestve, csak a gletteléssel végeztek, de egyes helyeken még az is javításra szorul.
Az is teljesen egyértelmű, hogy az építkezés utáni nagytakarításra sem jutott idő, mert minden poros, illetve sok helyen terjeng a festékszag.
A tudósítóknak kialakított lelátón néhol hiányoznak a korlátok, így csak kifeszített szalagok jelzik az újságíróknak, hogy vigyázzanak, mert egyetlen rossz lépés balesetet okozhat.
Ilyen körülmények között nehéz lenne tökéletes rendezésről beszélni, de a szervezők amolyan olaszosan felülkerekednek a káoszon és működőképessé teszik. Mert minden infrastrukturális és logisztikai probléma, hiányosság ellenére maguk a versenyek nemcsak zökkenőmentesen zajlanak, hanem szinte mindenhol teltházas közönség előtt és ennek megfelelően elképesztő hangulatban - kiváltképpen az előző három téli olimpiához képest.
Pekingben, Phjongcshangban és Szocsiban hiába voltak felkészültebbek a rendezők, a játékok hangulata - különösen a havas sportágakban - meg se közelítette azt az élményt, amit az olasz helyszínek nyújtanak, az atmoszféra pedig az elmúlt 12 évben inkább sterilnek hatott, annyira mindent előírásszerűen végeztek a szervezők, ezzel szemben az olasz lazaság oldott, felszabadult és közvetlen légkört teremt a nézők körében.
Ez igaz a Szent Júlia Arénára is, amely még félkész állapotban is lenyűgözőnek hat a lelátón, a szurkolók pedig egészen varázslatos légkört teremtenek. Persze az is nagy különbség, hogy a világ legszínvonalasabb jégkorong-bajnoksága, az NHL játékosai 12 esztendő után tértek vissza az olimpiára, így még nagyobb érdeklődés övezi a sportág férfi tornájának mérkőzéseit.
Az emeleten lévő panorámaablakokból nyíló kilátás is tökéltesen szemlélteti a mostani olimpia kettősségét. Egyrészt a "szomszédban" szemét és törmelék rombolja a látványt, de a távolban felsejlik az Alpok havas hegycsúcsai által nyújtott festői szépségű látkép. Ha egyszer beépül az aréna környéke, akkor meseszép kilátás nyílik majd Európa legmagasabb hegységére.
A meccsek legkaotikusabb része a mintegy 12 ezer szurkoló távozása, ugyanis egyetlen széles úton terelik őket a legközelebbi metróállomásra szállító buszokhoz, ezért több száz méteres sor torlódik fel.
Ennek ellenére türelmesen araszol előre a tömeg, amelyet az önkéntesek mindössze egy megafonnal és egy magas rúdra helyezett táblával irányítanak, melynek egyik oldalán a "STOP", a másikon a "GO" (Menj!) felirat olvasható. Az olaszokra egyáltalán nem jellemző a túlszabályozottság, az egyszerűség pedig ez esetben is működik, mert nagyjából félóra alatt el lehet jutni a buszokhoz anélkül, hogy rémisztő tömegjelenetek játszódnának le.
Összegezve: a háttérben számos kivetnivalót lehet találni, de a "végtermék", amit mind az olimpikonok, mind a szurkolók akár a helyszínen, akár a televízió előtt ülve kapnak, az felülmúlja az előző téli játékokat, mert a lényeg az, ami a versenypályán történik, márpedig ott az olimpiához méltó nagyságú közönség előtt és kifogástalan légkörben küzdenek a dicsőségért a világ legjobb téli sportolói.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások