Már mintegy 15 ezer illegális migránst szállítottak el Isztambulból a török hatóságok

A török hatóságok az utóbbi három hétben összesen 15 104 illegális migránst szállítottak el Isztambulból az ország más részeibe - közölte csütörtökön Isztambul tartomány kormányzói hivatala.

Országszerte újabb 128 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus miatt

Összesen 128 ember, köztük katonák ellen adott ki országos elfogatóparancsot kedden az izmiri és a konyai főügyészség azzal a gyanúval, hogy az érintettek kapcsolatban álltak a 2016. július 15-i puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az EJEB elmarasztalta Törökországot két újságíró őrizetbe vétele miatt

Elmarasztalta Törökországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), a testület kedden kihirdetett ítélete szerint ugyanis a török hatóságok jogsértően jártak el két ismert újságíróval szemben, akiket őrizetbe vettek a 2016-os puccskísérletet követően.

Csaknem 300 feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Törökországban

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet 283 tagját vették őrizetbe a török hatóságok október 22. és november 1. között - közölte a török országos rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Erdogan: az isztambuli amerikai főkonzulátus egy keresett gülenistát bujtat

Az isztambuli amerikai főkonzulátus bujtatja azt az állítólagos munkatársát, aki ellen hétfőn elfogatóparancsot adtak ki Törökországban gülenizmus gyanújával - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön ankarai palotájában az ország 81 tartományának kormányzói előtt.
Elkapták a hírhedt isztambuli tömeggyilkost a rendőrök – videó

Elkapták a hírhedt isztambuli tömeggyilkost a rendőrök – videó

A török rendőrség elfogta a 39 ember megölésével gyanúsított isztambuli mészárost.
A török hatóságok megnyitották a Boszporusz tengerszorost a tartályhajók előtt

A török hatóságok megnyitották a Boszporusz tengerszorost a tartályhajók előtt

A török hatóságok megnyitották az áthaladó tartályhajók előtt a Boszporusz tengerszorost, amelyet korábban az államcsínykísérlet miatt biztonsági megfontolásokból lezártak - közölte szombaton a Gulf A...
A török hatóságok lecsaptak egy al-Kaida-sejtre

A török hatóságok lecsaptak egy al-Kaida-sejtre

Az al-Kaida terrorszervezet törökországi sejtjének 28 fegyveresét fogták el a török hatóságok egy átfogó terrorellenes rendőrségi akcióban - írta csütörtökön a Hürriyet című napilap. Az újság úgy t...