A 2023. október 7-i vérengzésben meggyilkolt Dror Or földi maradványait adta át Izraelnek az iszlamista Hamász terrorszervezet - közölte a miniszterelnöki hivatal.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több mint két év reménykedés után az elmúlt percekben megérkezett a várva várt értesítés: Omri Miránt a Hamász átadta a Vöröskeresztnek, így az utolsó magyar túsz is kiszabadult a Hamász fogságából - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
Izraelben az igazságügyi orvosszakértők azonosították a Hamász palesztin iszlamista szervezet által legutóbb átadott három túsz földi maradványait, a negyedik holttestről viszont azt állapították meg, hogy nem az eddig feltételezett Shiri Bibaszé.
Az izraeli hadsereg (IDF) bejelentette, hogy az eddig élőként nyilvántartott Slomó Manszúr nevű túsz már 2023 október 7-én, az iszlamista Hamász terrorszervezet Izrael elleni támadásában életét vesztette, és csak a holtteste van a Hamász birtokában a Gázai övezetben.
Izraelben holttá nyilvánítottak egy újabb túszt, akit már tavaly október 7-én megöltek – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfőn.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfőre virradóra kiszabadított két, a Gázai övezetbe hurcolt túszt.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb izraeli túsz holttestét azonosította és szállította Izraelbe a Gázai övezből - jelentette a katonai szóvivő péntek reggel.
Bukarestbe érkezett és a román hatóságok közbenjárását kérte férje felkutatása és kiszabadítása érdekében a Hamász palesztin szélsőséges szervezet által október elején Izraelből elhurcolt 229 túsz egyikének felesége és nővére.
Maradék négy túszukat is elengedték szombaton azok a fegyveresek, akik alig egy hete ejtettek túszul kilenc rendőrt Örményország fővárosában politikai követeléseket hangoztatva.A mintegy 30 fegyveres ...
Személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emeltek vádat egy idősebb nagykanizsai nő ellen, aki túszul ejtette lakásában egy telefonos szolgáltató szakemberét, mert az nem tudta azonnal megjavíta...
Szerző: Vya
itt:
Lengyelország, 18+
Visszatért Lengyelországba két lengyel újságíró, akiket az al-Kaida terrorszervezet november közepén ejtett túszul Szíriában - közölte hétfőn az RMF FM lengyel rádió.
Marcin Mamon független lengyel...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
Floridában túszul ejtettek egy nőt és a pizza rendelési lap kommentjébe írta a segélykérő üzenetet.
Cheryl Treadway-t barátja ejtette túszul, akivel sokat veszekedett és a férfi késsel fenyegette. Am...
