Az egyesben korábban világelső Danyiil Medvegyevvel indul párosban Marozsán Fábián a jövő héten kezdődő montreali keménypályás tenisz mesterversenyen - írja az Ilovetennis internetes magazin.
A harmadik helyen kiemelt Udvardy Panna bejutott a nyolcaddöntőbe a hamburgi, 246 ezer euró (körülbelül 89 millió forint) összdíjazású, salakpályás női tenisztornán, így két magyar szerepelhet majd a 16 között.
Bondár Anna 24 helyet rontott, így a 97. pozíciót foglalja el a női teniszezők világranglistáján, ahol a top százban ez volt a legnagyobb visszacsúszás.
Az elmúlt két hétben két challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.
Stollár Fanny egyelőre főként csalódottságot érez amiatt, hogy kedden női párosban és vegyes párosban is búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságtól.
Stollár Fanny saját bevallása szerint egyre jobban érzi a játékot, miután Mate Pavic oldalán bejutott az elődöntőbe a wimbledoni teniszbajnokság vegyes párosversenyében.
Marozsán Fábián kiemelt ellenfelet legyőzve bejutott a negyeddöntőbe a Mallorcán zajló 613 ezer euró (218 millió forint) összdíjazású füves pályás férfi tenisztornán.
Marozsán Fábián, Udvardy Panna, Bondár Anna és Gálfi Dalma rontott, Fucsovics Márton pozíciója viszont változatlan maradt a teniszezők világranglistáján.
Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben búcsúzott a 2,6 millió euró (körülbelül 915 millió forint) összdíjazású hallei füvespályás tenisztornán.
Az ötödik helyen kiemelt amerikai Taylor Fritz lesz Marozsán Fábián ellenfele a hallei, 2,6 millió euró (körülbelül 900 millió forint) összdíjazású füvespályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Udvardy Panna, Bondár Anna és Gálfi Dalma a nőknél, Marozsán Fábián és Fucsovics Márton pedig a férfiaknál rontott helyezésén a teniszezők világranglistáján.
A nyolcaddöntőben Stollár Fannyékat legyőző olasz Sara Errani és Andrea Vavassori megvédte címét vegyes párosban a francia nyílt teniszbajnokságon.