Szallas.hu: a magyar turisták jellemzően 5-7 éjszakára foglalnak szállást Horvátországban az idei nyári szezonban

A magyar turisták Horvátországban az idén nyáron jellemzően 5-7 éjszakára foglalnak szállást, jellemzően apartmant, leggyakrabban 2-4 fős társaság vakációzik együtt, a legtöbb magyar vendég a Kvarner-öbölbe, a Dalmácia-Zadar és az Isztria régiókba utazik.
A helyiek utálják ezeket a szokásokat, amelyeket a turisták gyakran csinálnak

A helyiek utálják ezeket a szokásokat, amelyeket a turisták gyakran csinálnak

Ezek a dolgok nagyon zavarják a helyieket.
Ezekben az európai városokban rabolják ki a legtöbb turistát

Ezekben az európai városokban rabolják ki a legtöbb turistát

Az Atmos rangsorából kiderül, hogy hol leselkedik a legnagyobb veszély a turistákra.

Vízum nélkül utazhatnak a kínai turisták Oroszországba

Vízum nélkül utazhatnak be a kínai állampolgárok Oroszországba turisztikai vagy üzleti célból 30 napra, az erről szóló elnöki rendelet hétfőn lépett hatályba.

A turisták és a vendégéjszakák száma is csökkent Romániában az első három negyedévben

Az év első kilenc hónapjában a vendégforgalom 1,8 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 0,9 százalékkal csökkent Romániában - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Csodás helyek, amelyeket hamarosan eláraszthatnak a turisták.

Visit Hungary: továbbra is töretlen a vendégforgalom növekedése

A turisztikai konjunktúra lendületét mutatja, hogy idén július végéig a turisták száma már 6,4 százalékkal múlta felül a tavalyi év első hét hónapjában regisztráltat.
A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Beomlott az Etna egyik kráterpereme, riadalmat okozva a vulkánon tartózkodó turisták között

Beomlott a szicíliai Etna egyik krátere hétfőn, az egész környéken hallható robaj és a több kilométer magasba emelkedő hamufelhő riadalmat okozott az éppen a vulkánon tartózkodó kirándulók között.

Romániában a turisták és a vendégéjszakák száma is csökkent februárban

Februárban a turisták és a vendégéjszakák száma is csökkent Romániában az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén

Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön.

Siena városa magatartási útmutatóval igyekszik "megnevelni" a turistákat

Utcán ne szemeteljünk, ne a műemlékek tetején fogyasszuk el uzsonnánkat, ne focizzunk a középkori utcákon - többek között ezek a figyelmeztetések szerepelnek abban az olasz és angol nyelvű prospektusban, amely a Sienába látogatókra vonatkozó magatartási szabályokat tartalmazza.