2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el.
Csehország leglátogatottabb turisztikai célpontja továbbra is a Prágai Vár, a Hradzsin.
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, a szállástípusok közül pedig az apartman legkelendőbb.
Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) arról, hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Budapest felé sem lesz felújítás nyáron az M7-esen - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Új kerékpáros turisztikai fejlesztés indul a Zsámbéki-medencében, a projekt 250 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert - közölte a Pest Vármegye Önkormányzata pénteken az MTI-vel.
Az idén pünkösdkor 45 százalékkal több vendégnek örülhettek a Balatonnál - közölte a Visit Hungary Zrt., a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leányvállalata szerdán az MTI-vel.
Megnyílt a TRIBE Budapest Airport Hotel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának közvetlen közelében, a négycsillagos szállodába május közepe óta már lehet szobákat foglalni - jelentették be kedden a szállodát a sajtónak bemutató tájékoztatón.
Az elmúlt néhány év legjobb téli szezonját zárták a szállásnyújtó vendéglátók az idén a szlovák Magas Tátrában, ahol a belföldi vendégek száma két évtizedes rekordot döntött - számolt be statisztikai adatokra hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Az olaszországi Szicília és Szardínia szigetén a negyven Celsius-fokot is elérheti a forróság a következő napokban, amikor az egész országba megérkezik az első nyári hőhullám - figyelmeztetett a polgári védelem.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A 2021-2024 évi adatok alapján a minősített hazai természetes fürdővizek 96,5 százaléka jó vagy kiváló - tudatta az MTI-nek csütörtökön küldött közleményben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A pünkösdi hosszú hétvége foglalásainak régiós összesítéséből kiderült, hogy a magyarok körében a Balaton térsége számít a legnépszerűbb hazai turisztikai régiónak: az összes pünkösdi, belföldi foglalás 24,3 százaléka a magyar tenger térségébe szól a Szallas.hu adatai szerint.
