Közvetlen Sydney-London járatot tervez a Qantas

Köztes leszállás nélküli járatok indítását tervezi Sydney és London között a Qantas.

KSH: nőtt a be- és kiutazások száma, valamint a költés is a második negyedévben

Nőtt a beutazások és a kiutazások száma is idén a második negyedévben.

Rekord utasforgalom volt augusztusban a Liszt Ferenc-repülőtéren

Július után augusztusban is rekord utasforgalmat mértek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, több, mint 1,5 millióan használták a ferihegyi légikikötőt a nyár utolsó hónapjában.
Repülős kulisszatitkok egy pilóta lányától

Repülős kulisszatitkok egy pilóta lányától

Jillian Selzer elárulta, hogy nem kell félni a repülőgép állapota miatt, de azt is elmesélte, hogy mikor lehet jó áron repülőjegyhez jutni.
A világ legrövidebb repülőútjai

A világ legrövidebb repülőútjai

Ezek a menetrendszerű repülőjáratok néhány perc alatt elviszik az utasokat az egyik helyről a másikra.

Tovább nőtt Kínában a polgári légi utasforgalom

Az idei első fél évben a tavalyihoz képest 12,4 százalékkal 297 millióra nőtt a polgári légi utazások száma Kínában a polgári légügyi hivatal, a CAAC hétfőn közzétett jelentése szerint.

Szakértő: a magyar utazók fele köt bizotsítást

A magyaroknak körülbelül a fele köt biztosítást utazás esetén, a nyugat-európai országokban jóval magasabb ez az arány - hívta fel a figyelmet Gilyén Ágnes, a Europe Assistance Magyarország szóvivője az M1 aktuális csatornán szombaton.

Elmaradtak a júliusban várt tömegegek a horvát tengerparton

Elmaradtak a júliusban várt tömegegek a horvát tengerparton: a hónap elejétől 15-ig a vendégéjszakák száma egy százalékkal nőtt, míg belföldi és külföldi vendég száma három százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva - írta a Vecernji List című horvát napilap kedden.
Eldugott olasz szigetek

Eldugott olasz szigetek

Hat meseszép sziget, ahol elrejtőzhetsz a világ zaja elől.

Nem olcsó mulatság a futball-vb

Alaposan pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki a helyszínen kívánja átélni az oroszországi labdarúgó-világbajnokság hangulatát, s ez még akkor is igaz, ha egyetlen meccsre sem látogat ki.
Fotósoknak való vidékek

Fotósoknak való vidékek

Tíz gyönyörű hely, ha te sem tudsz elszakadni a fényképezőgépedtől.
Különös dolgokra kell odafigyelniük a szállodai alkalmazottaknak

Különös dolgokra kell odafigyelniük a szállodai alkalmazottaknak

Most kiderül, hogy például miért van telefon a fürdőszobában, milyen okból tesznek két szívószálat a koktélokba és minek csomagolják be a távirányítót.