Palkovics: elismerés illeti a minőségi munkahelyek megteremtésében élenjáró vállalatokat

A minőségi munkahelyek megteremtésében élenjáró, a családbarát hozzáállást, a fejlődési, előrelépési lehetőségek biztosítását vagy az egészségmegőrzést a mindennapi gyakorlatban tudatosan és következetesen érvényesítő vállalatokat és szervezeteket már hatodik alkalommal ismerik el.

Patai Mihály: az infláció elleni küzdelem az első számú prioritás

A monetáris tanács álláspontja változatlan a júniusban elindított monetáris politikai fordulat óta abban, hogy az infláció elleni küzdelem a jegybank egyes számú prioritása - mondta Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a BÉT50 konferencián csütörtökön, Budapesten.

PM-államtitkár: a beruházások területén nem is volt válság

A beruházási ráta a második negyedévben 27 százalékot tett ki, évek óta ezen a magas szinten áll az adat, a beruházások területét mintha elkerülte volna a válság - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM).

Varga Mihály: a beruházások támogatása a gazdaságpolitika egyik prioritása

A magyar kormány álláspontja az, hogy a gazdaságpolitika fókuszában a beruházások támogatásának, az üzleti környezet javításának és a versenyképesség növelésének kell állnia - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Nőtt az AutoWallis árbevétele és nyeresége az első fél évben

Az AutoWallis csoport 97,6 milliárd forint árbevételt ért el az első fél évben, 156 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 3,18 milliárd forint volt, ami több mint négyszerese az előző év hasonló időszakában elért 757 millió forintna

ITM: magyar vállalatok és felsőoktatási intézmények is hozzájárulnak a nyugat-balkáni térség fejlődéséhez

Ismét fokozott érdeklődés övezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatási felhívását, amelynek célja, hogy segítse a nyugat-balkáni régió országainak klímavédelmi törekvéseit, egyúttal bővítse a magyar kis- és középvállalkozások exportlehetőségeit - közölte szerdán az ITM.

Szijjártó Péter 2,2 milliárd forintos veszprémi beruházást jelentett be

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad.

Hiventures: újabb mentőprogram a vállalatoknak

A Hiventures Zrt. által kezelt két állami befektetési alap összesen maximum 50 milliárd forint keretösszegig speciális likviditási és tőketámogatást nyújthat a pandémia által erősen sújtott, nemzetgazdasági jelentőséggel bíró közép- és nagyvállalatoknak.

Több mint egymilliárd forinttal szállt be a PortfoLion vezette befektetői társulás egy amerikai-orosz nyelvoktató startupba

Hat nemzetközi befektetővel 4,25 millió dolláros (nagyjából 1,2 milliárd forint) tőkeemelést hajtott végre az amerikai-orosz startup, a Novakid angol idegennyelvi oktató platform gyerekeknek - közölte a tranzakciót vezető befektető, a magyar kötődésű PortfoLion Capital Partners pénteken az MTI-vel.

További növekedési terveinek finanszírozásához tőkeemelést tervez az AutoWallis

November 30-án tartja rendkívüli közgyűlését az AutoWallis, amelyen a részvényesek a többi között a társaság alaptőkéjének maximum 6 milliárd forintra történő felemelésére.

Szijjártó: hétfőn új képzési támogatási rendszer indul a vállalatoknak

Hétfőn új képzési támogatási rendszer indul a Magyarországon fejlesztéseket, beruházásokat megvalósító vállalatoknak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán a gazdasági kabinet pénteki üléséről beszámolva.

Szijjártó: a kormány támogatja a munkanélküliség elleni harcban részt vevő vállalatokat

A munkanélküliség elleni harcban részt vevő vállalatok számíthatnak a kormány támogatására - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kazincbarcikán, a Green Plan Energy Környezetvédelmi Kft. szerződésátadási ünnepségén.