Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
Taxikat, szórakozóhelyeket és vendéglátóhelyeket ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, a folyamatos ellenőrzések hatására a kifogásolt kereskedői gyakorlatok aránya évről-évre csökken - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel pénteken.
Belgiumban 2027. január 1-jétől tilos lesz a dohányzás és az e-cigaretták használata a kávézók, bárok és éttermek teraszán - jelentette be Frank Vandenbroucke szövetségi egészségügyi miniszter.
A javuló gazdasági helyzet és a turizmus folyamatos erősödése fellendülést hozhat idén a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán, amit az elmúlt években a pandémia és a megugró energiaárak is kihívások elé állítottak - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.
Augusztus 1-től új szabályok alakítják a vendéglátóhelyek italbeszerzéseire vonatkozó szerződéseket, illetve a beszállítók kiválasztását, ezért a Gazdaság Versenyhivatal (GVH) arra hívja fel az érintett vendéglátósok figyelmét, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra.
Szerbiában péntektől kinyithattak a vendéglátóhelyek belső helyiségei - közölte a szerb közszolgálati televízió (RTS).
A vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok továbbra is zárva maradnak Szerbiában, hétfőtől a többi üzlet ismét kinyithatott.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A vendéglátóhelyek, szálláshelyek nyitvatartásáért tartottak demonstrációt hétfőn Budapesten a Hősök terén.
A vendéglátóhelyek, a szórakozóhelyek, az edzőtermek, a játszóházak, a fogadóirodák, valamint a szépségszalonok péntektől hétvégente nem nyithatnak ki Szerbiában - ez a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb legújabb intézkedése.
Az észak-macedón kormány járványmegelőzési intézkedéseinek értelmében a vendéglátóhelyek ezentúl csak 21 óráig tarthatnak nyitva, emellett pedig a miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy lehetőleg este kilenc után ne menjen sehova.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
A vendéglátóhelyeken felszolgált piták szigorú ellenőrzését rendelte el Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)...
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy vállalkozót, aki lopta az áramot dobogókői éttermeiben, panziójában és turistaházában - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Gyugyi ...
