Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A legnagyobb kínai ipari vállalatok 2700 milliárd jüan (371 milliárd dollár) nyereséget könyveltek el az idei első öt hónapban, ami 3,4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a kínai statisztikai hivatal csütörtöki jelentésében.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az amerikai FedEx Corp., a világ egyik legnagyobb szállítási és logisztikai vállalata a piaci várakozásokat meghaladó negyedéves korrigált nyereségről és bevételről jelentett a New York-i tőzsde keddi kereskedésének a leállítása után.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az elemzők által várt javulás helyett romlott a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet júliusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe.
Jórészt erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a tokiói tőzsde 1,26 százalékos emelkedéssel, 39 700 ponton fejezte be a napot.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A várt mérsékelt gyorsulás helyett jelentősen lassult az euróövezet feldolgozóipari, szolgáltatóipari és kompozit beszerzésimenedzser-indexének a növekedése júniusban.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Japánban 2,8 százalékra, háromhavi csúcsra nőtt az éves infláció májusban az áprilisi 2,5 százalékról a pénteken ismertetett kormányzati adatok szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az eurózóna inflációja 2025 második felében valószínűleg visszatér az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljához - áll a washingtoni központú szervezet honlapján.
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 0,07 százalékos csökkenéssel, 38 621 ponton zárt.
Magyarország számára kulcskérdés a világgazdaság nyitottsága - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, Berlinben.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Lengyelországban a várt növekedéssel szemben csökkent az ipari termelés éves összevetésben májusban, amikor a várt mértékben lassult a termelői árak csökkenése - áll a lengyel statisztikai hivatal (GUS) csütörtöki jelentésében.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Németországban a termelői árak 2,2 százalékkal csökkentek májusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi, 3,3 százalékos esést követően, és ezzel már a tizenegyedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést.
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön.
