Brit kiskereskedelem: jóval drágább lesz az élet, ha nincs vámmegállapodás a külső partnergazdaságokkal

A Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) szerint alapvető fontosságú importtermékek jelentős drágulásához vezethet.

Luxemburg a leggazdagabb ország az Európai Unióban

Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is, vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben.

Az EKB nem változtatott az irányadó kamaton

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén, a piaci várakozásoknak megfelelően.

Újabb török gyárak nyílnak Szerbiában

Újabb török befektetésekre lehet számítani Szerbiában, és a tervek szerint az év végéig két új török tulajdonú gyár kezdi meg a működését az ország déli részén.

Lassult az amerikai magánszektor növekedése novemberben

Lassult az amerikai magánszektor növekedési üteme novemberben az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport kedden közzétett végleges adatai szerint.

Az Urals nyersolaj átlagára 27,2 százalékkal nőtt az első tizenegy hónapban

Az Urals típusú orosz nyersolaj átlagára 27,2 százalékkal nőtt éves összevetésben az első tizenegy hónapban.

Gyorsult az orosz feldolgozóipar teljesítménynövekedése

Oroszországban gyorsult a feldolgozóipari aktivitás növekedése novemberben.

Fazekas Sándor: továbbra is erős közös uniós agárpolitikára van szükség megfelelő anyagi forrásokkal

A közös uniós agrárpolitikának a minőségi, természetes és egészséges élelmiszertermelést kell szolgálnia, Magyarország ezen belül a GMO-mentes termelést támogatja; a gazdabarát politikának pedig elő kell segítenie a vidéki lakosság megélhetésének biztosítását is.

Elfogadta a 2018-as költségvetési tervet a szerb kormány

A szerb kormány elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvény javaslatát, amely a szerdán kiadott pénzügyminisztériumi közlemény szerint 1178 milliárd dinár (3074,58 milliárd forint) bevétellel és 1207 milliárd dinár (3150,27 milliárd forint) kiadással számol.

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának felújítása

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának felújítása, a korszerűsítés befejezését követően a két főváros közötti nyolc órás menetidő 3 órára rövidül.

OECD-jelentés: a világgazdaság folyamatosan bővül, de a beruházási ráta túl gyenge

A világgazdaság folyamatosan nő, 2010 óta a leggyorsabb ütemben bővül, de az eladósodottság mértéke veszélyesen magas, a tervezett beruházási ráták pedig túl alacsonyak ahhoz, hogy fenntartható maradjon a növekedés lendülete

Továbbra is ötéves csúcson a brit infláció, de nem gyorsult

Több mint ötéves csúcsát tartotta a múlt hónapban is a brit infláció, de a várakozásoktól eltérően nem gyorsult.