Börtönből telefonálgató férfi ellen emeltek vádat kényszerítés kísérlete miatt Pécsen

Fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a Pécsi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki letartóztatása alatt illegálisan birtokolt mobiltelefonokat használva próbált fenyegetéssel befolyásolni egy ellene valló tanút.

Halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt emeltek vádat egy nő ellen

Halált okozó ittas járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki jogosítvány nélkül vezetve elütött egy embert és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy nevelőszülő ellen, aki éheztette és bántalmazta a rábízott gyermeket

Az Encsi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt egy nő ellen, aki nevelőszülőként egyebek között éheztette és bántalmazta a rábízott gyermeket, súlyosan megszegve kötelességét és veszélyeztetve a gyerek testi, értelmi fejlődését.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki leöntött, majd megvert egy embert

Súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki az erkélyéről vízzel leöntött, majd súlyos sérülést okozva megvert egy gyalogost a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kazincbarcikán.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki életveszélyesen megsebesítette élettársa volt párját

Vádat emeltek életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt egy férfival szemben, aki élettársa volt párját bántalmazta - közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

Halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség két fogvatartottal szemben, akik 2025 karácsonyán, a szombathelyi börtönben jogerős szabadságvesztés büntetésük ideje alatt a zárkatársukat bántalmazták.

Vádat emeltek egy lány ellen, aki templomból perselypénzt lopott

Vádat emelt a Jászberényi Járási Ügyészség egy 19 éves jászkiséri lány ellen, aki idén nyáron a jászapáti római katolikus templomból perselypénzt és vagyontárgyakat lopott - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Hűtlen kezelés miatt emeltek vádat Lentiben egy volt polgármester ellen

A falubusz jogtalan magánhasználata és egy okostévé csalárd eladása miatt követett el hűtlen kezelést egy zalai kistelepülés volt polgármestere, aki ellen Lentiben emeltek vádat.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki elköltötte a tévesen kapott többletfizetést

Vádat emelt a Szolnoki Járási Ügyészség egy 26 éves szolnoki férfi ellen, aki elköltötte a munkáltatójától tévesen kapott többletfizetést - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek tíz emberrel szemben milliárdos áfacsalás miatt

Vádat emelt az ügyészség kétmilliárd forintot is meghaladó vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalások és a hozzájuk kapcsolódó bűncselekmények miatt tíz emberrel, köztük egy adószakértővel szemben - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy román férfi ellen, aki munkavégzésre kényszerített egy embert

Vádat emeltek minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt egy román férfival szemben, aki erőszakkal és fenyegetéssel kényszerített munkavégzésre egy embert - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Addiktológiai segítő terjesztett kábítószert, vádat emeltek ellene

Vádat emelt és súlyos fegyházbüntetést indítványoz a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy 45 éves addiktológiai konzulens férfival szemben, aki azoknak adott kábítószert, akiken segítenie kellett volna - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.