Szekszárdon mutatják be a már többször nagy sikerrel előadott, Csak tiszta forrásból című gálaműsort a magyar kultúra napján, január 22-én.
Kiemelkedően sikeres évet zárt 2017-ben a Müpa Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója szerint, aki az MTI-nek adott interjújában azt is kiemelte, hogy a Müpa mára egy erős kulturális márkává vált hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
Radikálisan új befejezéssel játsszák a világ egyik leghíresebb operáját, a Carment a hétvégétől egy firenzei operaszínpadon: nem szúrják le a hősnőt, mert szembeszáll gyilkosával - számolt be róla a The Daily Telegraph.
Elhunyt Tarjáni Ferenc kétszeres Liszt-díjas kürtművész, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának szólamvezető kürtművésze, a Magyar Fúvósötös, a Budapesti Kamaraegyüttes, a Tarjáni Kürtkvartett alapító tagja, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára - közölte a család az MTI-vel pénteken.
Újévköszöntő népművészeti gálát rendeznek január 6-án a Müpában, Budapesten - közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel pénteken.
Betegség miatt elmarad Juan Diego Flórez perui tenor szombati áriaestje a Müpában.
Mások mellett az Omega, a Quimby, Fenyő Miklós, a Hooligans, a Vad Fruttik, a Muzsikás, a Kaláka, a VHK, a Magashegyi Underground, a Péterfy Bori & Love Band, a Tankcsapda, a Budapest Bár, a Csík Zenekar, Demjén Ferenc és Charlie is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten.
Erwin Schrott uruguay-i származású basszbariton Operától a tangóig című estjével július 15-én lép fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Több mint 4 milliárd forintnyi hazai és európai uniós forrásból, a Modern Városok Program keretében megkezdődik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének korszerűsítése.
Felbukkant öt példány a világ egyik legkeresettebb bakelitlemezéből, Prince híres 1987-es Black Albumából, melynek minden példányát meg kellett semmisíteni a szerző utasítására - írta a Rolling Stone online kiadása.
Tízezredik tagját regisztrálta az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).
