Emléktáblát kaptak Prága Reporyje nevű elővárosában az Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) katonái, akik 1945-ben átálltak a prágai felkelők oldalára, bekapcsolódtak a németek elleni harcokba és segítették a cseh főváros felszabadítását.
A kormányoknak védelmezniük kell az újságíróknak a demokráciában betöltött alapvető szerepét, és kerülniük kell a média szabadságának indokolatlan korlátozását, különösen a koronavírus okozta krízis idején.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Természetvédelmi szervezetek az 50. Föld napja alkalmából világszerte arra kérik az Egyesült Nemzetek Szövetségét (ENSZ), hogy az egészséges természeti környezet kerüljön be a minden embert megillető alapvető emberi jogok közé.
A héten a közmédia több csatornája filmekkel, műsorokkal emlékezik meg a száz éve, 1920. április 24-én született Zenthe Ferenc Kossuth-díjas színművészről, a nemzet színészéről - közölte az MTVA Sajtó Osztálya hétfőn az MTI-vel.
Alapításának évfordulóján 150 éves gyűjtést tesz közzé a Néprajzi Múzeum a honlapján, amely a költözés-előkészítés miatt továbbra sem látogatható, alapítását viszont az idén is megünnepli.
Vasárnap estig ingyenesen elérhető a felújított Lúdas Matyi című film a filmarchiv.hu oldalon abból az alkalomból, hogy 70 éve mutatták be - közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.
Mi minden történt az elmúlt évtizedekben a popkultúra egyik oszlopos tagjával?
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) országos elnöksége felekezettől függetlenül felkér minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy 2020. június 4-én, magyar idő szerint 16 óra 30 perckor száz másodpercig szólaltassa meg temploma, imaháza harangját.
Természetes dolog, hogy a magyarok és szlovének megőrzik nemzetiségüket, segítik egymást és a lehető legjobb kapcsolatra törekszenek mindkét országban - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Szentgotthárdon.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Fontos, hogy emlékezzünk hőseinkre, hőstetteikre, Balassagyarmaton azokra a katonákra, polgárokra, tanulókra és vasutasokra, akik elűzték a várost megszálló csehszlovák katonaságot - mondta Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke szerdán az MTI-nek.
"Hitetlenkedve, növekvő haraggal és aggodalommal figyeljük, hogy a történelem tanulságai feledésbe merülnek, és az antiszemitizmus démonja visszatér Európába és a világ egészébe" - jelentette ki az Európai Parlament elnöke kedden.
A lisszaboni szerződés adott lelket az Európai Uniónak - mondta szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az Európai Bizottság elnöke.