Katasztrófavédelem: másfél milliárd forintnyi felszerelést kaptak az önkéntes mentőszervezetek

Másfél milliárd forint értékben látta el profi felszerelésekkel az önkéntes mentőszervezeteket a katasztrófavédelem, az erre kiírt európai uniós projekt részeként beszerzett eszközöket, gépjárműveket egy árvízvédelmi gyakorlathoz kapcsolódva mutatták be pénteken Budapesten.

Ötven nap a rajtig, várják az önkénteseket

Kereken ötven nap múlva kezdődik Magyarországon a vizes világbajnokság, melyre már várják önkéntesek jelentkezését.

ITM-államtitkár: több ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze a TeSzedd! akció önkéntesei

A kilencedik alkalommal megrendezett TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióban idén is több ezer tonna hulladéktól szabadították meg környezetüket az önkéntesek a múlt héten - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.

Kórházi főigazgatóság: már ötszáz önkéntes jelentkezett

Már ötszáz egészségügyi szakon tanuló, illetve ilyen végzettségű önkéntes jelentkezett a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) hétfőn indított akciójában - közölte az OKF főigazgató-helyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.

Önkéntesek segítik a rászorulókat országszerte

A koronavírus-járvány miatt magukat nehezen ellátó - főként idős - embereket országszerte segítik önkéntesek, többnyire az önkormányzatok szervezésében.

Jelmezes közreműködésre önkénteseket várnak a Passió 2020 produkcióba

Április 4-én mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában a Jézus életének utolsó napjait felidéző Passió 2020 produkciót, amelyre 2020 önkéntest várnak jelmezes közreműködőnek.

Idén 320 önkéntes fiatal nyújt elsősegélyt 19 balatoni strandon

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt több mint 320 fiatal önkéntese ad idén elsősegélynyújtó szolgálatot a balatoni főszezonban - hangzott el a szolgálat keddi balatonszárszói sajtótájékoztatóján.

Olvasók és önkéntesek élőlánca segíti az egri könyvtár költöztetését

Élőláncot alkotva olvasók és önkéntesek segítik pénteken a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár költöztetését Egerben.

Benkő: az önkéntesek kiemelt szerepet töltenek be az ország védelmében

Tart az önkéntes területi tartalékosok toborzása, az önkéntes területvédelmi tartalékosok kiemelt szerepet töltenek be az ország védelmében - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Államigazgatási Kollégium ülésén csütörtökön.

Migránsokat elszállásoló önkéntesek tárgyalása kezdődik csütörtökön Brüsszelben

Embercsempészet vádjával migránsokat elszállásoló civil önkéntesek tárgyalása kezdődik csütörtökön Brüsszelben - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.

Szakértő: az önkénteseknek és a sok gyakorlásnak is köszönhetők a magyar mentőkutyás sikerek

Főleg az önkéntes mentőkutyások aktivitásának és a rengeteg gyakorlásnak köszönhetők a magyar mentőkutyás sikerek, de a kiképzők és a kutyák is hozzájárulnak a jó eredményekhez.

Fiókaköszöntő odúles a nyíregyházi Sóstói-erdőben

Madárfióka-odúlesre várja az érdeklődőket május 5-én az E-misszió Egyesület a nyíregyházi Sóstói-erdőbe.