Ábrahám Minna és Jászó Ádám is egyéni csúcsokat döntene

A keddtől vasárnapig a lengyelországi Lublinban sorra kerülő rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Ábrahám Minna és Jászó Ádám is egyéni legjobbjait szeretné megjavítani.

Kós nélkül is több éremre esélyes a magyar csapat Lublinban

Keddtől vasárnapig a lengyelországi Lublinban rendezik az úszók rövidpályás Európa-bajnokságát, amelyen 9 férfi és 13 női versenyző képviseli a magyar színeket.

Néhány klasszis kivételével teljes lesz a mezőny Debrecenben

Szerdától szombatig Debrecenben rendezik az úszók rövidpályás országos bajnokságát, amely egyben válogató is a decemberi, lengyelországi kontinensviadalra.

Világkupa-versenyeken is osztanának úszó kvótákat

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics tervei szerint a világkupa-sorozatban is lehet majd kvótákat szerezni a 2028-as Los Angeles-i olimpiára.

Tizennégy magyar indul a junior úszó-világbajnokságon

Tizennégy magyar versenyző vesz részt az augusztus 18. és 24. között Otopeniben sorra kerülő junior úszó-világbajnokságon.

Megint öt nemzet adta a döntők győzteseit

Akárcsak az elmúlt napokban, pénteken is öt nemzet úszói osztoztak az aranyérmeken a szingapúri világbajnokságon.

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.

Sztárparádé Kaposváron, célkeresztben a világbajnoksággal

Szerdától szombatig Kaposváron rendezik az úszók 127. nagymedencés országos bajnokságát, ahol a sportág színe java, olimpiai aranyérmesek, világ- és Európa-bajnokok ugranak medencébe.

A férfiaknál három úszó került az első háromba

A férfiaknál három olimpiai bajnok úszó, Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf, míg a nőknél az ugyancsak ötkarikás aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle, a kézilabdázó Klujber Katrin és a Párizsban szintén diadalmaskodó tekvondós Márton Viviana került a legjobb három közé.

Kós mellett a 4x100 méteres női gyorsváltó is országos csúccsal jutott a döntőbe

Remekül szerepeltek a magyarok a Duna Arénában kedden megkezdődött rövidpályás úszó-világbajnokság nyitónapjának előfutamaiban, Kós Hubert után a női 4x100 méteres gyorsváltó is országos csúcsot ért el.

Rekordszámú ország versenyzői érkeznek Budapestre

Már biztosan minden idők legnépesebb rövidpályás úszó-világbajnokságát rendezik decemberben Budapesten.

Kaposváron kialakul a világbajnoki csapat

Szerdától szombatig Kaposváron rendezik az úszók rövidpályás országos bajnokságát, melynek végén kialakul a végleges csapat a decemberi, hazai rendezésű világbajnokságra.