A Microsoft 1,95 milliárd eurós beruházást tervez Spanyolországban

A Microsoft amerikai technológiai vállalat 1,95 milliárd eurót fektet be Spanyolországban a következő két évben a digitális innováció előmozdítása és a mesterséges intelligencia (AI) felelős felhasználásának érdekében - közölte a spanyol sajtó kedden.A beruházás részeként a szoftvercég a fővárost is magában foglaló madridi autonóm tartományban felhőrégió adatközpontot hoz létre, míg a keleti országrészben fekvő Aragóniában adatközponti kampuszt kívánt építeni. "Ez a két infrastruktúra biztosítja a Microsoft felhőszolgáltatásainak maximális garanciáit a biztonság, az adatvédelem és az adatszuverenitás tekintetében, és lehetővé teszi, hogy a cég teljes mesterséges intelligencia megoldásait elérhetővé tegyék a spanyol és európai vállalatok, valamint a közigazgatási szervek számára" - hangsúlyozta a Microsoft.
    

"Az állami és a magánszektor együttműködése elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen nézzünk szembe a digitális átalakulás kihívásaival" - fogalmazott Pedro Sánchez miniszterelnök az X közösségi oldalon, miután fogadta Brad Smith-t, a Microsoft elnökét Madridban. A megbeszélésen elemezték az együttműködés bővítésének lehetőségeit a közigazgatás területén, például generatív mesterséges intelligencia megoldásokkal, valamint a tisztviselők képzési terveiben.
    

A kormány tájékoztatása szerint szóba került továbbá a nemzeti kiberbiztonság megerősítése is, a többi közt a spanyol védelmi minisztériummal és a Nemzeti Kriptológiai Központtal együttműködve. Az IDC Research Espana elemzése szerint az új Microsoft adatközpontok működése 2026 és 2030 között 8,4 milliárd euróval növelheti a spanyol GDP-t, és 69 ezer munkahely megteremtéséhez járulhat hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com