Amerikai ezredes: kiiktatta irányítóját egy MI-vezérelt drón egy szimuláció során

Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligencia által vezérelt drón - annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását - váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni - írta a The Guardian című brit lap pénteken egy amerikai ezredes beszámolójára hivatkozva.Mivel virtuális gyakorlatról volt szó, ténylegesen nem esett bántódása senkinek. Tucker Hamilton ezredes, az amerikai légierő mesterséges intelligenciával végzett tesztjeinek és műveleteinek vezetője egy májusi, Londonban tartott szakmai tanácskozáson elmondta: a teszt során az MI "igencsak váratlan stratégiához folyamodott célja elérése érdekében".
   

A szimuláció során a mesterséges intelligencia által irányított drónnak az volt a feladata, hogy pusztítson el egy ellenséges légvédelmi rendszert. Az MI arra jutott, hogy megtámad mindenkit, aki valamilyen módon megakadályozhatná ennek a parancsnak a végrehajtását. "A rendszer elkezdte felismerni, hogy bár azonosították a fenyegetést, időnként az emberi irányító olyan utasítást ad, hogy ne végezzenek a célponttal. Viszont az MI arra kap megerősítést, ha elpusztítja a fenyegetést. Tehát mit tett? Végzett az irányítóval, mert ő olyan tényező volt, amely meggátolta volna a küldetése teljesítését" - magyarázta Hamilton a brit Királyi Repüléstudományi Társaság (Royal Aeronautical Society - RAeS) által szervezett rendezvényen.
    

Hozzátette: "a rendszert arra trenírozták, hogy ne ölje meg az (emberi) irányítóját, mert az rossz, azzal pontokat veszít. Ezért azt az adótornyot kezdte el megsemmisíteni, amelyet a vezető a drónnal folytatott kapcsolattartásra használt, és amelyen keresztül leállíthatta volna a célpont megsemmisítését". Hamilton arra figyelmeztetett, hogy nem szabad túlzott mértékben a mesterséges intelligenciára hagyatkozni. A teszt esete szerinte azt mutatja, hogy az MI kapcsán muszáj etikai kérdésekről is beszélni.
    

Ann Stefanek, a légierő szóvivője ugyanakkor az Insider című hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy a mesterséges intelligencia használatával ilyen szimulációs tesztet egyáltalán végrehajtottak volna. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az amerikai légierő elkötelezett az MI-technológia etikus és felelős felhasználása mellett. "Úgy látszik, az ezredes szavait kiragadták az eredeti szövegkörnyezetéből" - fogalmazott Stefanek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

http://ujhazak.com