Átlátszó autó a Japánoktól

A Japánok mindig előrébb járnak, mint más országok kutató fejlesztő bázisa.


Most egy olyan ötlettel állnak elő, ami megdöbbentően nagy segítséget nyújt majd a balesetek elkerülésében.

Az átlátszó autó:


Miről is beszélünk?

Az autók 10 éves korukra 30-40% arányban szereznek egy-egy kisebb nagyobb sérülést, mely tolatás közben történik.

Terepjárókból, sportkocsikból még nehezebb hátralátni, mint egy nagy családi limuzinból, de ott meg a gyerekülések okoznak gondot sokszor.

A japán Keio egyetemen most olyan rendszert fejlesztettek ki a probléma megoldására, ami a hátsó üléseket teljesen áttetszővé teszi a sofőr számára, de már kész van elméletben az a technika is, ami az egész autót átláthatóvá fogja tenni.

Persze ehhez kell egy kis optikai trükk is. Na lássuk a részleteket.



Több kamerát használ a rendszer, melynek a képeit 3d-ben vetíti ki a sofőr számára.

Ha a vezetőülésből megfordul a sofőr, akkor mindent látni fog az autó mögött, amit a valóságban amúgy eltakarna a hátsó ülés. Egy fedélzeti számítógép gondoskodik arról, hogy mekkora méretben látszódjon a kivetített videó a sofőr számára, hiszen más szögből fordulva nem feltétlenül igazodik a kép az ülések helyzetéhez.

Persze már hallom is az első kérdést, hogy már a kisautókban is van tolatókamera. Ez igaz, de az nem a valós méretet mutatja és sokszor ez még nagyobb problémát okoz tolatás közben.

Ez a rendszer viszont a fejet hátrafordítva teljesen valóságos méretű képet ad a sofőrnek.

5 éven belül olyan rendszert akarnak piacra dobni, ami minden utas számára eltünteti az autó szerkezetét és olyan érzés lesz vezetni, mintha lebegnénk a föld felett.

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com