Autók tesztelik a Boeing akkumulátorát

A Boeing segítséget kért az autógyártóktól, az új 787-es gép lítiumos akkumulátorait szeretné kipróbálni minőség és tartósság terén.

Több cég is részt vesz a tesztben, a Ford Motor, a General Motors, a General Electric, Unitet Technologies is az amerikai repülőgépgyártó cég akkumulátorait fogja kipróbálni.
A japán repülőgépgyártó cég egy speciális bizottság tanácsára megduplázta a minőségi vizsgálatok számát. A cégnek az utóbbi időben több problémája volt, a 787-es típus gyártásának a folytatásához elengedhetetlen a minőségi, megbízható akkumulátor.

 

Az autógyártók képviselői elemezték az előző vizsgálatokat és meglepődve tapasztalták, hogy az akkumulátorok 90 százaléka átment a korábbi teszteken. Elmondták: az elektromos jármű iparban ez a szám alig szokta elérni a 60 százalékot.
A tesztekről sem a repülőgép gyártója, sem a Ford képviselői nem akartak nyilatkozni. Érdekes, hogy a Ford mostani főigazgatója, Alan Mulally vezette a Boeing kereskedelmi részlegét 2000-ben, amikor a Dreamliner még tervezési fázisban volt.

A 787-es gépek gyártását a Boeing meg akarja duplázni, hogy időben teljesíteni tuja a megrendeléseit. A 207 millió dollár értékű gépekből körülbelül 840 arabot rendeltek eddig.

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com