Ne dőlj be az 5G-vel kapcsolatos álhíreknek!

Vannak, akik tartanak az 5G egészségre gyakorolt hatásaitól.Az Európai Bizottság 2025-ig tervezi kiépíteni az 5. generációs (5G) mobilszolgáltatások hálózatát, ami lehetővé fogja tenni az egész estés filmek másodpercek alatt történő letöltését, az okosautók vezetését és a távműtéteket.


Ahhoz, hogy az 5G-szolgáltatások Európa-szerte lefedettsége megvalósuljon, több millió antennára lesz szükség. Ezeket az antennákat és tornyokat nem kizárólag a ritkán lakott területeken fogják felépíteni, hanem az állampolgárok közvetlen közelében, a munkahelyeik és otthonaik szomszédságában is. A jelenlegi tervek szerint az utcai lámpákra, szeméttárolókba, buszmegállókba és az épületek falára is kerülnek antennák.


Mindez van, akiket aggodalommal tölt el, hiszen amióta léteznek mobiltelefonok, azóta sorra jelennek meg azok az összeesküvés-elméletek és álhírek, amelyek tudományos bizonyítékok nélkül, azt állítják, hogy az elektronikus eszközök rákkeltő, vagy meddőséget okozó sugárzásnak teszik ki az embereket. Az elektroszmog miatti aggodalmak tisztázása érdekében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ingyenes elektroszmogmérő szolgáltatást kínál, amiről bővebb tájékoztatás az NMHH honlapján érhető el.

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com