Az Apple legújabb innovációja

Hihetetlen elképzelésnek tűnhet, de a jelek szerint az Apple névre keresztelt cég - mely főként mobiltelefonok, táblagépek, notebookok és szoftverek fejlesztésével foglalkozik - újabban az autógyártásban gondolkozik.


Apple - Think different,vagyis gondolkozz másként! Apple - Think different, vagyis gondolkozz másként!

A néhány hete napvilágot látott hírek szerint halála előtt Steve Jobs, az Apple egykori vezérigazgatója azon mesterkedett, hogy beszálljon az autóiparban folyó versenybe. Jobban belegondolva nem is hangzik olyan elképesztőnek a terv, hiszen a cég messze híres dizájnos formatervezéseiről, amely szempont az autógyártásban bizony kiemelkedő fontosságú.

Elképzelhető az is, hogy a cég már dolgozik a terv alapjain, ugyanis weboldalán számos autógyártáshoz köthető álláshirdetés fedezhető fel. Gyanakvásra ad okot többek között az a hír is, hogy az Apple egyik vezetőjét, nevezetesen Eddy Cue-t beválasztották a Ferrari igazgatótanácsába, és a két cég azóta állítólag valamilyen nemű partnerszövetségről tárgyal.

Továbbá az Apple a közelmúltban több olyan fejlesztést is szabadalmaztatott, mely termékei autóban való használatát könnyíti meg a felhasználók számára. Emellett ott van még a nemrég az IOS 6-ban megjelent Siri Eyes Free nevű szabadalom, amely az iPhone mobiltelefonok digitális asszisztenséhez kifejlesztett technológia, és lehetővé teszi a hang általi vezérlést, vagyis a felhasználónak nem kell a készülékhez hozzányúlnia ahhoz, hogy működtethesse azt. A fejlesztés használatára való igényt már számos autógyártó jelezte az Apple felé, mint például a Mercedes-Benz, a Honda, a BMW és az Audi.

Megkérdezett szakértők véleménye szerint valószínűtlen, hogy az Apple autógyártásba fogna, szerintük inkább autókban felhasználható hardverek és szoftverek gyártásában gondolkodik, melyek megkönnyítenék és biztonságosabbá tennék az autózást, és emellett a felhasználók igényeit is széles körben kielégítenék. Bárhogy is legyen, abban biztosak lehetünk, hogy amibe az Apple belefog azt a tökéletességig fejleszti, és így ez alkalommal sem fog csalódást okozni a nagyközönség számára.

Forrás: index.hu


Hozzászólások

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Speciális gépek a mindennapokban: nem minden jármű közlekedhet az utakon gond nélkül. De hogyan szállítjuk őket, ha probléma lép fel?

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

A forró nyári napokon sokat szenved a nyomasztó hőségtől és nem tudja, mit tegyen ellene? Erre a problémára rendkívül hatékony és egyszerű megoldást jelent az otthoni légkondicionáló beszerelése, amely akár egy nagy helyiséget is képes lehűteni. Ráadásul, ha a mobil változat mellett dönt, könnyen és

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan érheti el elsőként az új cégeket? Lépjen kapcsolatba az új vállalkozásokkal elsőként!

http://ujhazak.com