Az Egyesült Államok nem írta alá a nyilatkozatot a nyílt, befogadó és etikus mesterséges intelligenciáról Párizsban

A kedden záruló párizsi Mesterséges Intelligencia Akciócsúcson, ahol több mint száz ország képviselői vettek részt, az Egyesült Államok a szabályozások korlátozását szorgalmazta, és nem írta alá a zárónyilatkozatot, amelyben hatvan ország a "nyílt", "befogadó" és "etikus" mesterséges intelligenciára szólított fel.Az aláírók - köztük Kína, a két társzervező, Franciaország és India, valamint Magyarország is - a mesterséges intelligencia (MI) irányításának jobb koordinációja mellett foglaltak állást, amihez szerintük "globális párbeszédre" van szükség. Felszólítottak a "piaci koncentráció" elkerülésére is, annak érdekében, hogy ez a technológia hozzáférhetőbbé váljon mindenki számára.

A találkozó célja közös álláspont kialakítása volt a globális mesterséges intelligencia irányításáról.

Az állam- és kormányfők és az ágazat vezetői részvételével a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban tartott kétnapos találkozó második napját J. D. Vance amerikai alelnök beszéde és az amerikai mesterséges intelligenciába történő 500 milliárd dolláros beruházási terv bejelentése fémjelezte.

"Amerika mindannyiukkal partner akar lenni, de olyan nemzetközi szabályozási rendszerekre van szükségünk, amelyek inkább ösztönzik a mesterséges intelligencia technológiáinak létrehozását, mintsem elfojtják azt" - mondta az amerikai alelnök. "Mi minden erőfeszítést meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ösztönözzük a növekedést támogató MI-politikákat" - tette hozzá.

J. D. Vance azt is hangsúlyozta, hogy "az Egyesült Államok vezető szerepet tölt be a mesterséges intelligencia területén, és ezt meg is kívánja tartani", hozzátéve, hogy "az amerikai mesterséges intelligenciát nem fogják a cenzúra eszközévé tenni". Az amerikai alelnök - akit munkaebéden fogadott Emmanuel Macron - óva intett a "tekintélyelvű rezsimekkel" való partnerségtől, Kínára utalva.

"A velük való partnerség olyan, mintha a nemzetedet egy olyan tekintélyelvű mesterhez láncolnád, aki arra törekszik, hogy beszivárogjon, telepítse és átvegye az információs infrastruktúrádat" - fogalmazott. Az amerikai törekvésekre válaszul Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy "szabályokra" és "bizalmi keretre" van szükség a mesterséges intelligencia fejlesztésének támogatásához.

"Szükségünk van ezekre a szabályokra ahhoz, hogy az MI előrehaladhasson", és "tovább kell fejlesztenünk az MI nemzetközi irányítását" - mondta záróbeszédében a francia elnök. A csúcstalálkozó Franciaország számára számos jövedelmező bejelentést eredményezett, köztük 109 milliárd eurónyi magánbefektetéseket.

Narendra Modi indiai miniszterelnök - aki társelnöke volt a csúcstalálkozónak, és a következőnek is házigazdája lesz - jelezte, hogy számára az a kihívás, hogy a "globális dél", köztük India és annak 1,4 milliárd lakosa ne maradjon le a technológiai forradalomban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a találkozón jelentette be, hogy az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére. Az EU 50 milliárd euró közpénzt irányoz elő a szövetségben részt vevő nagy cégcsoportok által felajánlott 150 milliárd eurón felül.

"Ez lesz a világ legjelentősebb partnersége a köz- és magánszféra között a megbízható mesterséges intelligencia fejlesztésére" - mondta, utalva az EU AI Champions Initiative névre keresztelt szövetségre, amely több mint hatvan vállalatot tömörít.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

http://ujhazak.com