Az EU a mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendeletet fogadott el

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Unió Tanácsa a mesterséges intelligenciáról (MI) fogadott el rendeletet, mely az EU egységes piacán "mind a magán-, mind a közszereplők körében elő kívánja mozdítani a biztonságos és megbízható MI-rendszerek fejlesztését és elterjedését az alapvető állampolgári jogok tiszteletben tartásának szavatolása mellett".A témáról kiadott brüsszeli közleményben kiemelték: mivel ez a világon az első ilyen jellegű jogszabály, "normateremtő szerepet tölthet be globális szinten" a mesterséges intelligencia szabályozásában. Az MI-rendelet csak az uniós jog hatálya alá tartozó területekre vonatkozik, a kizárólag katonai és védelmi, valamint a kutatási célokra használt rendszerek azonban mentességet élveznek - tették hozzá.
    

A részletek között az uniós tanács közölte: a jogszabály kockázatalapú megközelítést alkalmaz, ami azt jelenti, hogy minél nagyobb a társadalomnak okozott kár kockázata, annál szigorúbbak a szabályok. Az új rendelet aszerint kategorizálja a mesterséges intelligencia különböző típusait, hogy mekkora kockázatot jelentenek. A nagy kockázatú MI-rendszerek csak számos követelmény és kötelezettség teljesítése esetén juthatnak be az uniós piacra, és vannak olyan MI-rendszerek, amelyek használata tilos lesz az általuk képviselt kockázat miatt. Ilyenek például az úgynevezett kognitív magatartási manipuláció és a társadalmi profilalkotás. Tiltja továbbá az olyan rendszerek használatát, amelyek biometrikus adatokból következtetnek egy ember faji származására, vallására vagy szexuális irányultságára.
    

A jogszabály bizonyos kivételeket tesz lehetővé a bűnüldöző hatóságok számára, hogy továbbra is alkalmazhassanak mesterséges intelligenciát - jegyezték meg. A mesterséges intelligenciáról szóló rendelet megsértése esetén kiszabható bírságokat a jogsértő vállalat előző pénzügyi évi globális árbevételének százalékában vagy egy előre meghatározott összegben határozták meg, attól függően, hogy melyik a magasabb. A kis- és közepes vállalatokra és az induló innovatív vállalkozásokra arányos mértékű közigazgatási bírságokat szabhatnak ki - tájékoztattak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com